A jó tanács - Somogyi Erika

A jó tanács


John Steinbeck írja világhírű regényében azt, hogy „Azt hiszem, az ember rossz szokásai közt a legszívósabb az, hogy szeret tanácsot adni”. Valóban? Ön, aki most olvassa ezt a blogbejegyzésem, Ön is így gondolja? Mert én hiszem és vallom ezt a mondatot, sőt, a kommunikációs tréningjeimen tanítom is ezt. Meg is mondom, hogy miért. 🙂 Előtte azonban fontos megjegyeznem, hogy jelen blogbejegyzés nem a hivatali-szakmai tanácsadást és azok formáit fogja elemezni, hanem hétköznapi helyzetet; szülő-gyermek-barátnő-házastárs viszonyában.
 
Nézzünk egy példát! Ön, kedves olvasó egy barátnő, akitől tanácsot kért a szívéhez közel álló hölgy. Mi lenne más a téma, mint egy szerelmi kapcsolat rejtelmei, mert az áhított férfi reakciójára „valamit lépni kell”. A barátnő zokog, ki van borulva, napok óta zaklatott és feszült. Ön segíteni szeretne rajta, ezért először is támogatja a hölgyet abban, hogy „valóban, minden férfi galád”, aztán a közösségi oldalt felhasználva, nyomozásba kezd. Közben persze a hölgy abbahagyta a sírást, ugrásra készen áll, várja a jelet arra, hogy a lépést – bármilyet – megtehesse. 
Ebben a formában és helyzetben a tanács sosem lesz kielégítő, nem hoz megnyugvást s nem utolsósorban nem hoz megoldást. Miért? Az első hiba ott keletkezik, hogy a hölgy nem higgadt, hanem érzelmileg felfokozott állapotban van. A második hiba a barátnőnél van, aki hagyja magát belehúzni a helyzetbe, aki átveszi a hölgy fájdalmát, és viselkedésével támogatja a feltehetőleg hamis képet (hiszen még nem tudjuk, hogy valójában a hölgynek mi okozza a fájdalmát!). A harmadik hiba pedig ott rejlik, hogy ahelyett, hogy a férfit kérdeznék meg, beindítják a kombinálást (én ezt csak úgy hívom: kombina-turbina :))).
 
Lehet, hogy most Ön, kedves olvasó, csak mosolyog ezeken a sorokon, miközben elfeledi azokat a helyzeteket, melyekbe Ön is került már; amikor a gyermeke megfogadta az ön tanácsát, melyről később az derült ki, hogy a gyermeke életében „nem vált be”. Gondolhatunk arra is, amikor kapott egy szenzációs sütireceptet, ám az anyósa utasítása szerint tett még bele egy kis valamit, és olyan kemény lett a tészta, hogy verekedni lehetett volna vele. Felhozhatom példának azokat, a közösségi hálón előszeretettel megosztott képeket is, melyekkel ön üzen a hálátlan barátnőnek, mert csak arra és akkor használta, amikor szüksége volt rá. No, melyik szituáció volt ismerős?
 
A tanácsot kérőnek sokszor nem célja, hogy bármilyen instrukciót is, támogatást kapjon, hanem csupán az vezérli, hogy elmondhassa valakinek azt, ami nyomasztja, hogy valaki meghallgassa. Ám a segítőkészség rögtön jelen van, és kérés nélkül elmondja a tanácsot adó, hogy „ezt és ezt tedd”. Ez egyrészről ki fog alakítani egy függőséget a másikban, gondjai és problémái megoldásához mindig külső segítséget fog igénybe venni. Másrészről pedig a felelősséget átruházza a tanácsot adóra a feszült ember, s így ha nem válik be a tanács, akkor van kit okolni. Harmadrészt pedig nem történik igazi tisztázás, hiszen a tanácsot adó saját tapasztalatait és élményeit viszi mondataiba, nem érdekli a hozzá forduló valódi érzése. Sőt, a rafinált barátnő azt is tudja, hogy melyik ember milyen tanácsot fog neki adni, ezért ahhoz megy, aki azt a választ adja meg neki, amit ő hallani akar. S bizony vannak olyan emberek is, akik mindenféle kérés és kérdés nélkül „osszák az észt”, igazából nem érdekli őket a hozzájuk forduló gondja, csak ők mondhassák meg a választ. Érdekes lenne megvizsgálni ennek a hátterét, valódi motivációját. 🙂 
 
 
A jó tanácsnak három fő ismérve van:
Az egyik az, hogy csak akkor adjuk, amikor kérik. És azt, amiben kérik, tehát konkrétan meg tudja fogalmazni a hozzánk forduló, hogy mit szeretne. Amennyiben ezt nem mondja (szeretett magyar szakos pedagógus kollégám szerint: nincs alanya és állítmánya a mondatnak), akkor kérdezzük meg tőle: „mit szeretnél?”.
A másik az, hogy a tanácsot kérőnek a hozzá forduló érzéseit érdemes tisztázni, segíteni neki rendet tenni a gondolatai és érzései között, más megvilágításba helyezni a történetet. Kérdezze meg tőle, hogy valójában mi a baj, és mit érez? Kérdezze meg azt is, hogy szerinte jól látja-e a dolgokat? Legyen kíváncsi arra is, hogy szerinte milyen lépéseket kell tenni a cél érdekében? Így lesz a tanácsot adóból összekötő ( a probléma és az ember között) és nem résztvevő.
A harmadik pedig az, hogy érdemes egy korábbi, hasonló, az ön által megélt helyzetet elmondani a tanácsot kérőnek; lássa, hogy ön miből, hogyan és hova került. Ami fontos, hogy felejtse el a történet mesélése után odabiggyeszteni a „szerintem te is ezt tehetnéd” mondatot. Hiszen akkor ugyanúgy nem ér semmit a tanács. 
 
 
Térjünk vissza az eredeti alapszituációnkra! Hogy mit tehet a barátnő? Meghallgatja a hölgyet! Hagyja beszélni és figyelje meg, miként változik az idővel a hölgy reakciója, érzelme – míg megnyugszik.Aztán jöhetnek a tisztázó kérdések, átkötő mondatok.
 
Amennyiben többet szeretne tudni a helyes kommunikációról, segítené gyermekét, párjával a kapcsolatot helyre akarja hozni, akkor tartson velem a kommunikációs tréningjeim bármelyikén! Szeretettel várom! 
Szerző: Somogyi Erika HR tanácsadó
 
Fontos információ: 
A blogban megjelenő tartalmak és bejegyzések szerzői jogvédelem alatt állnak, Somogyi Erika tulajdonát képezik. Felhasználásuk engedélyköteles.
 
Felhasznált irodalom:
Steinbeck, John (1952.): Édentől keletre (Könyvmolyképző Kiadó, Szeged, 2007, II. rész,  277. oldal.)
2016-10-10 | Blog

Nem akarsz lemaradni az aktuális tréningekről, információkról?
Iratkozz fel hírlevelemre!

Feliratkozásommal elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.