Munkahelyi szerelem mindig is volt, és mindig is lesz. Mert izgalmas, mert tele van titkokkal, mert úgy érezhetjük magunkat, mint a bakfisok, akik félve pillantanak kezdetben a másikra, nehogy észrevegye, jaj, sőt, mi van, ha még viszonozza is. Mint a tinilányok, akik az első randira készülnek, olyan érzéseink lehetnek. Úristen, rám nézett! Jaj, most hozzáért a vállamhoz! Jaj, még nem írt vissza! Mit tegyek, segítség!
A munkahelyen kicsit komolyabb a tét. Mert, mi van, ha mégis kellek neki? Vagy mi van, ha kitudódik? Mit fognak mások szólni? Jaj, csak otthon meg ne tudják! Mi lesz, ha már nem leszünk együtt, akkor hogyan viselkedjek vele szemben? Kérdések, amelyek izgalma indítja el a munkahelyi szerelmet. Nézzük meg közelebbről ezt a témát!
Amikor válaszokat keresünk a miértekre, akkor első helyre kell tennem azt a tényt, hogy itt töltjük időnk nagy részét. Reggeltől estig bent vagyunk, vele érintkezünk, és kizárólag estére megyünk haza – sokszor máshoz. A munkahelyi szerelem azért is jöhet létre, mert nincs lehetőség máshol ismerkedni, itt viszont pontosan megfigyelhetjük a másikat; hogyan dolgozik, miként reagál, hogyan issza a kávét, milyen az, amikor szomorú vagy éppen sikerült az, amit eltervezett. Látjuk és halljuk őt – közelről. Jó az illata, kellemes a hangja, megoldja a problémákat, és nem kell neki elmagyarázni egy-egy helyzetet, hiszen benne van ő is. Nem kell ahhoz külön bemutatkozni, mesélni magunkról és randizni sem, hogy felfedezzük a másik fél „szépségét”. Még új, még jó, még nem úgy viselkedik, mint a többiek. Ő más. Akkor miért ne?
Mégis titkolni kell – az elején biztosan, amíg meg nem győződünk arról teljesen, hogy vállalható ez a kapcsolat. Többek között azért is, mert egyrészről a cég szabályzata ezt tilt(hat)ja, másrészről pedig olyan etikai kérdéseket vethet fel, amelyek nem csak a két szerelmesre vonatkozik (azok családi körülményeire stb.), hanem a munkavégzésre. Mert bizony ez a szerelem már az elején érezhető, sőt, jobban mondva: tapintható. Benne van a levegőben, a két ember között izzik az a szikra, amit nem csak ők éreznek egymás közelében, hanem a munkatársak is. Beindul a találgatás, a „hűha, láttad?”, „te, ezek között most van valami?”, a „most hogyan menjek oda hozzájuk, amikor együtt vannak?”. Miért? Mert ez a szerelem látható. Sokszor azok veszik észre legelőször, akik nincsenek is benne. Mert valami megváltozott.
A szerelmes ember küzd az érzéseivel, és azzal is, hogy itt van egy hely, ahol nem érintheti meg a másikat, ahol vigyázni kell, titkolni azt, ami a legszebb dolog a világon. És pontosan ez az élménye fogja világossá tenni a munkatársai vagy éppen családtagja számára a tényt: Ámor nyila célba talált. Ő is érzi, hogy gond van, ezért aktív példamutatásba kezd: nem szól hozzá, nem reagál rá, nem beszél róla könnyedén, hanem a hallgatást választja, amikor szó van például a szeretett félről, nem ül le mellé a tárgyalóban stb. Falaz. Saját magának.
Mit tehetünk, ha szerelmesek lettünk a kollégánkba? Első körben tisztázni kell az érzést magunkban: vajon ez az érzés valóban az? Őt szeretem-e, vagy azt az illúziót, amit ez a helyzet kialakított bennem? Több vagyok-e általa és vele, vagy sem? Az izgalmat keresem-e, mert saját magam és az érzéseim elől futok, vagy tartós-e a részemről az érzelem? Őbenne keresem magam, és általa lehetek az, akit elképzeltem, vagy igazán őszinte az érzés? Elég-e nekem a másikból ennyi, vagy szeretném a mindennapjaimat is megosztani vele? A választásomat, azt, hogy ilyen kapcsolatba megyek bele, el tudom-e fogadni, vagy később hisztizni fogok azért, ha nem úgy alakul, ahogy azt én akartam(!)? És a legfontosabbat a végére hagytam: vajon ő is így érez?
A következő lépés attól függ, hogy az előző kérdésekre miket válaszoltunk, és mit döntöttünk. Amennyiben ez a szerelem több annál, semhogy csak a munkahelyen éljük meg, akkor el kell mondani ezt a vezetőnek. Igen, meg kell vele osztani az érzésünket, beszélni kell róla, rólunk. Vezetői és HR szempontból ez egy érdekes és komoly feladat, hiszen újra kell gondolni a munkakört, a teendőket stb., s olyan lépéseket kell és lehet tenni, ami a törvényi szabályozás mellett abszolút a jóindulaton múlik. A szerelmes emberünknek egyetlen dolga van csupán (nyilván a szerelem mellett): meg kell tanulnia a feladataira koncentrálni. Hiszen nagyon zavaró munkatársi részről az, amikor nem veszik magukat észre a szerelmesek, és gyakran fejezik ki egymás iránti érzelmüket – helytől, időtől, körülményektől függetlenül.
A harmadik lépés akkor következik be, amikor a válasz nemleges, vagy a szerelem elmúlik. Mert egyrészről ciki, másrészről pedig nagyfokú önfegyelem kell ahhoz, hogy tartsuk magunkat a munkaidőben. Igen, mert ő ott lesz ezután is, és lehet, hogy már másra fog kacsingatni, vagy továbbra is maximálisan a munkájára koncentrálni. Elveszítettük a figyelmet, az érdeklődést, miközben azt nagyon akartuk. Csalódott emberünk a saját poklát járja, és bizony sokszor a munkahelyváltás lesz számára az egyetlen megoldás.
A szerelem emel, repít, inspirál. Megadja azt a pluszt nekünk, amire mindig vágytunk. A másik ember ölelését, csókját, figyelmét, szeretetét. Nincs bennünk félelem, szabadon megélhetjük érzéseinket, azok lehetünk, akik mindig is akartunk lenni. Nem a kisebbrendűségünket feledteti, nem a problémáinkra ad megoldást, nem a társfüggőségünket pótolja, sem a tehetetlenségünket ellensúlyozza, nem a külsőségek megteremtésében nyújt kezet, hanem mert egyszerűen jó vele. Mert ő addigra nem csak a szerelmünk, hanem a szó legnemesebb értelmében a társunk.
Mert van az az ember és helyzet, ami nem illik és nem méltó hozzánk, és bizony létezik az a szerelem, ami mellett azonban nem szabad elmenni.
Szerző: Somogyi Erika HR tanácsadó
Fontos információ:
- Jelen blogbejegyzés nem nélkülözi a szakirodalom alapos ismeretét.
- A blogban megjelenő tartalmak és bejegyzések szerzői jogvédelem alatt állnak, azok Somogyi Erika tulajdonát képezik. Felhasználásuk engedélyköteles.