Egy manipulátor hálójában - Somogyi Erika

Egy manipulátor hálójában


Sosem voltam szép nő, és különösebben nem keltettem fel a figyelmét senkinek. A férfiak inkább azt mondták, hogy érdekes arcom van, vagy dicsérték a teljesítményem egy-egy olyan helyzetben, ami kihívást jelentett nekem, és ami után azt éreztem, vagyok valaki.

Mindig is akartam, hogy szeressenek, miközben rettegtem attól, hogy mi lesz, ha ez mégis megtörténik. Nagyon akartam, ám féltem attól, hogy visszautasítanak, hogy lecserélnek másra, hogy újra átélem azt, hogy nem kellek.

Jöttek s mentek az életemben a szerelmek, amelyekről ma már tudom, hogy görcsös kapaszkodás volt mind ahhoz az illúzióhoz, hogy én is lehetek valakinek a mindene, hogy igenis vállalható és szerethető vagyok. Élt bennem egy kép arról, hogyan is kell ennek kinéznie, milyen férfi illik hozzám, és ha csak egy cseppnyi szikráját is láttam a megjelenő férfiben, akár egyetlen képkockában is annak, amit én megálmodtam, azonnal húztam bele magam az érzésbe és kürtöltem világgá: szerelmes vagyok. Egyszerűen hinni akartam benne, hogy majd ő lesz nekem az igazi, és vele élem le az életem, és igyekeztem is mindent megtenni azért, hogy ez sose érjen véget. Amit kért, azt teljesítettem, ha nem tudott jönni, csendben maradtam, ha megcsalt, magamat okoltam, és ha nem úgy alakultak a dolgok, ahogy kellett volna, akkor bocsánatot kértem. És mindig, amikor már azt éreztem, hogy veszítem el őt, akkor én fordítottam hátat, hogy aztán győzelemittasan hirdessem: velem senki packázhat. S különben is, minden férfi disznó, és sehol nem lehet találni egy normálisat sem.

S aztán érkezett ő. Már nem is tudom, hogyan figyeltünk fel egymásra vagy mi hozott bennünket közelre, egyszer csak ott volt. Minden benne volt, amire vágytam. Nem packázott, hanem tudta, hogy mit akar. Engem.

Jött, megjelent és minden idejét velem akarta tölteni, sőt, még olyan lépéseket is tett felém, amelyeket azelőtt soha senki. Imádtam, hogy vállalja az érzéseit, hogy nem szégyell még sírni sem, hogy mindent megoszt magáról velem. Kifejezetten szerettem azt is, hogy ha elmentünk valahova, akkor meg lehetett vele jelenni, mert figyelt arra is, hogyan teszi azt, és ha valami nem tetszett neki azon a helyen, akkor annak hangot is adott. Ha kellett valami, akkor azt egy telefonnal elintézte és kész, és ha neki nem sikerült, akkor én tehettem meg helyette és bizonyíthattam, hogy megállom a helyem. Végre, egy olyan férfi, aki nem ijed meg az árnyékától!

Az első nagy veszekedésünk erőfitogtatás volt. Mindenki hangoztatta a maga igazát. Ő olyanokat mondott, hogy szerinte mi kevés időt töltünk együtt, és ha én nem lennék ilyen, akkor biztosan másként is lehetne sok minden. Meg különben is én vagyok az, aki olyanokat mond, amiért aztán ő veszekedni kezd velem, mert én húzom fel magam hülyeségeken, és biztosan a barátaim tömték tele a fejem ezekkel a dolgokkal. Én sem hagytam magam azért, visszaszólogattam neki, de a szégyennel, ami utána jelentkezett, nem tudtam mit kezdeni.

Meg volt a napirendje, amiben külön helyet kaptak a céljai és örültem, amikor azokat el is érte. Feltartóztathatatlan volt sokszor, s amire szüksége volt, azt megszerezte. Sok embert tudott mozgósítani érte, sőt, még én is segítettem neki. Elvittem a legjobb helyekre, megismert mindenkit, aki az életem része, és a legtöbben szerették is, sőt, többen el is olvadtak tőle. Mert a társaság középpontjában ő volt, mert gáláns volt, és én szívesen húzódtam háttérbe s nem számított, hogy azelőtt én ezt sose tettem volna meg.

Szívesen megismertem volna az ő életét, hiszen sokat hallottam azokról az emberekről, akik csúnyán elbántak vele, és amiért ő most annyit szenved. Mert senki nem szereti úgy, ahogy én, és senki nem tesz meg annyit érte, amit a szerelme most. Én.

Valami mindig közbejött, amikor mentünk volna. Szóltam érte egy idő után, hiszen zavart, hogy mindig csak nálam vagyunk, vagy én várok rá, vagy éppen azért, mert a menetrend ugyanaz volt, hiába teltek a hónapok. Veszekedtünk, s aztán közölte velem, hogy el akart vinni valahova pár napra nyaralni, de én elrontom az ő meglepetését. Bocsánatot kértem. Úristen, hát, hogy is képzelhettem róla azokat, amiket az üres órákban gondoltam, és amiket a barátnőim, családtagjaim rosszallóan sziszegtek a fülembe. S teljesen mindegy, hogy mennyi idő telt, ő majd lépni fog, és hozzám fog költözni, csak előbb annyi mindent el kell rendezni. Hát, tessék, szeret engem ez a férfi! És ő annyira jó ember, hogy szinte el sem hiszem.

És madarat lehetett velem fogatni, amikor kirándultunk, amikor a szürke hétköznapoktól kicsit eltávolodtunk, hogy csak ketten voltunk, és hogy végre megmutathatom, hogy mégis csak igazam van és értem, nekem megteszi azt, amit én kérek.

Egy idő után azon kaptam magam, hogy azt szeretem, amit ő, úgy öltözöm, ahogy neki tetszik, olyan ételeket eszem, amikről korábban azt sem tudtam, hogy léteznek. Ő ezt szerette, sőt, azt is, hogy természetesnek vettem azokat a dolgokat, amelyek ellentétesek voltak az elveimmel, és amelyek felett szemet hunytam.

Imádtam azt is, hogy mindenhez ért, és soha nem tudtunk úgy elmenni sehova, hogy ő ott ne járt volna, ne ismerte volna, ne tudott volna róla órákat beszélni. Sokat élt ember volt, aki nem csak a szakmájában volt profi, hanem képes volt azokra a dolgokra is, amiken én csodálkoztam. Hát, ő egy kész ezermester.

Ám a boldog hetek után újra csak ott találtam magam, ahonnan indultam. Jó, tudom, várni kell rá, meg majd ha az kész lesz, akkor lép. Szóltam érte, veszekedtünk, és megfigyeltem, hogy ilyen helyzetekben vagy leblokkolt és megsértődött, vagy támadott. Megint én voltam a hibás. S különben sem értem meg az ő helyzetét, miért is nem tudok várni, és őt nagyon bántja, ha valaki, aki közel áll hozzám vagy adok a szavára, az nem fogadja el őt. Miatta is történik minden, mert én hallgatok rá.

Ahogy telt az idő, az a kis hang, ami a kezdetek óta bennem bujkált, napról napra erősödött. Akkor már feltűnt, hogy tulajdonképpen a nagy dolgokban ő nem segít nekem, a számomra fontos helyzetekben soha nincs jelen. Hogy a mézesmadzagot húzogatta előttem, hogy elszigetelt és bizonytalanságban tart. Hogy hintáztat azért, hogy fejet hajtsak neki és az történjen, amit ő akar. Hogy semmi nem fog változni. Hogy a készbe akar jönni, a vállalkozásom profilja pont passzol ahhoz, amit ő csinál. Hogy a barátaim kezdik nem szeretni, és noszogatnak, hogy mikor leszek boldog megint. Mikor? Hát, az vagyok! És ne szóljatok egy rossz szót sem a férfire, mert ti nem ismeritek úgy, ahogy én!

Nem akartam hallani, amit mások mondtak. Elzárkóztam előlük és haragudtam rájuk. Az időm nagy részét azokkal töltöttem, akik Bólogató János módjára megerősítettek a saját önbecsapásomban. Már minden zavart. Feszültté váltam. Mindez a munkámra is rányomta a bélyegét, ahonnan nem kaptam semmilyen megerősítést, elismerést, és azt éreztem, hogy kész csődtömeg vagyok. Kapaszkodtam a férfibe, hinni akartam neki. És közben végig tudtam, hogy ez már nem vezet sehova. Mert hol vagyok én ebben az egész történetben?

Tudom, hogy mit kéne tennem, mégsem teszem. Még nem állok készen arra, hogy szakítsak vele. Mert akkor újra egyedül leszek, és ugyanott találom magam, ahova soha nem akartam jutni. S mert fogalmam sincs arról, hogyan tovább, ahogy arról sem, hogyan kerülhettem újra ugyanilyen helyzetbe. Hiszen én egy független, okos nő vagyok, aki nagyon akarja, hogy végre szeressék. Megérdemlem. Vagy mégsem?

Utóhang: ezzel a blogbejegyzéssel az volt a célom, hogy bemutassam az áldozat szempontjából a folyamatot, hogy felismerhetővé váljon és megállítható legyen. Kifejezetten azokat a mondatokat és szituációkat emeltem ki, amelyek szinte minden esetben jellemzőek, valamint szándékosan írtam egy nő szemszögéből és nem szakirodalmi szavakat használva. Talán így jobban azonosítható.

Fontos megjegyeznem, hogy a manipulátor jelen van az életünkben, munkahelyen és magánéletben egyaránt. A fő célja az, hogy az történjen, amit ő akar, és ennek elérésére mindent bevet. Az érzelmi zsarolás a fegyvere. Van, hogy sosem derül ki munkálkodása, van, aki érzi, mégis fejet hajt neki és közös jövőt épít fel vele, ahol megalkuvóvá válik. És van, hogy valaki felismeri, és szakít vele vagy munkahely esetén felmond. Ez utóbbi azért is nehéz, mert addigra az önbecsülése az áldozatnak romokban hever.

A megoldás az önerősítő technikákban, az újradefiniálásban és a hibás meggyőződések átalakításában rejlik. Munka van vele, amelynek állomásai érzelmileg megterhelőek, és amit egyedül nem lehet végigvinni. Mégis, miért mondom, hogy érdemes ebbe belevágni? Mert ha nem változik a nő, akkor ismétlődnek a helyzetek, kapcsolatok, és minden ugyanaz lesz újra és újra. Mert ugyanaz mindnek az alapja: Ha megteszem, akkor szeretni fog. Ez a társfüggőség alapgondolata.

Amikor kliensemmel dolgozom ezen, akkor mindig elhangzik egy mondat, ami pontosan megfogja a manipulátorral való kapcsolat miértjének a lényegét. Így szól: ” Azt adtad meg másnak, amit magadnak még sose.”

Szerző: Somogyi Erika HR tanácsadó

Fontos információ:

  1. Jelen blogbejegyzés nem nélkülözi a szakirodalom alapos ismeretét.
  2. A blogban megjelenő tartalmak és bejegyzések szerzői jogvédelem alatt állnak, azok Somogyi Erika tulajdonát képezik. Felhasználásuk engedélyköteles, másolásuk és reprodukálásuk tilos.
2021-11-07 | Blog

Minőségi életre vágysz?

Akkor gyere, és csatlakozz a quality lifE ROad programhoz!

Nem akarsz lemaradni az aktuális tréningekről, információkról?
Iratkozz fel hírlevelemre!

Feliratkozásommal elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.