Fikarcnyit sem ér a szavad, tudtad? - Somogyi Erika

Fikarcnyit sem ér a szavad, tudtad?


Megannyi üzenetet, hívást kapok, amelyekben szolgáltatók keresik a választ. Mondd, te mit tennél? – teszik fel a kérdést. Ugyanis előállt, sőt, gyarapodott azoknak a száma, akik a fix időpontokra nem mennek el, azt le sem mondják, vagy egy megnyert állást nem töltenek be, az utolsó pillanatban lemondják azt, vagy éppen tudják, hogy mi a szabálya, menete egy bizonyos dolognak, ám azt figyelmen kívül hagyják. Sőt, akár a szolgáltatás ellenértéket sem fizetik ki, vagy határidőn túl teljesítik.

Nyilván ugyanez megtalálható a másik oldalon is, amikor például nem reagálnak egy-egy benyújtott álláspályázatra az illetékesek, vagy pont maga a szolgáltató jelzi, hogy őt bizony bármikor el lehet érni, vagy éppen saját magát hazudtolja meg azzal, ha valaki érdekében cselekszik. De ott van akkor is a probléma, ha a közösségi oldalon fröcsögsz, és nem reagálsz a visszajelzésekre, vagy csak akkor kommentelsz, amikor hibát találsz. És ott van akkor is, amikor hazudsz a gyerekednek, amikor megjátszod a tuti szuper szülőt, amikor szándékosan lejáratod a másik szülőt, vagy amikor csak ígéreted van, de cselekvés nem. Valahol valami nagyon elcsúszik. Valahol elindult minden abba az irányba, ahol bárki megtehet bármit anélkül, hogy annak következményével tisztában lenne, vagy olyat állít, amire ő maga nem képes. Nem jó ez így, mert olyan folyamatot fog generálni, és olyan helyzetet fog kialakítani, ahol nem lesz értéke az adott szónak, ahol emberek csúsznak le lehetőségekről más miatt, ahol a minőségi munkaerő elhagyja a pályát, és ahol bárki bármit megtehet következmény nélkül. És ahol gyereket fosztanak meg a példáktól, amiből láthatná, hogyan kell egy-egy helyzetet kezelni, érzelmeket közvetíteni, nem pedig ráfogni másokra és a világra, hogy rossz, vagy hibáztatni a fiatalt azért, amit soha senki nem tanított meg neki. Nem lesz értékválság. Már van.

Arra gondoltam, hogy ebben a blogbejegyzésben rámutatok erre a problémára abból a szempontból, hogy milyen összefüggés van a valótlanság, a hamis kép és a munkavégzésre való alkalmasság között. Miért is fontos, hogy ezzel foglalkozzam? Mert olyan következményei lesznek, ami nem megértést és tiszta képet fog emberek között eredményezni, hanem nagyfokú bizalmatlanságot, és a segítő szándék a legnagyobb jóindulat ellenére is feltételekhez kötötté válik.

Minden szó, amit nem csak kimondunk, hanem gondolunk, rólunk mesél. Hogy milyenek vagyunk, mit tettünk bele az életünkbe, hogyan érezzük magunkat, mi az, amit létrehoztunk magunkban és a környezetünkben. Minden szó egy-egy döntés, és hozza magával a cselekedetet, ami abban a pillanatban jó megoldásnak tűnik. Minden szó egy ítélet önmagunkról. Felelősség és a tisztelet, a két szó, ami alapja annak, ahogy viszonyulunk önmagunkhoz és bánunk társainkkal. Hogy nem tesszük meg azt, amivel kárt okozhatunk, ami ferdít a valóságon, ami hamis illúziókat tart fent csak azért, mert mi akkor és ott nemet mondtunk valamire, hogy azt a képet mutassuk, ami talán nem igaz, vagy annyira negatív, hogy nem tudunk vele megbirkózni.

Felelősségvállalás mindenhova kell, a felnőtté válás alapköve. Kell a gyerekneveléshez, a példamutatáshoz, a döntésekhez, a konfliktusokhoz, a kapcsolatokhoz, a munkavégzéshez. Mindenhez. Egyáltalán ahhoz, hogy meghatározzam magam, és letegyem a voksom saját értékrendem és életem mellett. Ez fogja azt is meghatározni, hogyan fogok élni, szeretni, hogy önazonosan viselkedem, számolok tetteim következményeivel, nem okolok másokat és körülményeket életem alakulásáért, és nem mástól várom a megoldást nehézségek esetén. Ez adja a gerincet, a tartást.

A tiszteletet elsősorban magamnak adom meg azzal, hogy merek a magam érzéseiről beszélni, merem vállalni a hibáimat, sőt, merek hibázni, és aztán felismerve, kijavítva azt, tovább megyek. Ismerem a határaimat, jól ítélem meg saját szerepemet, és nem félek segítséget kérni. És ha odáig eljutottam, hogy tisztelem önmagam, már megbocsátottam magamnak korábbi dolgokért, hogy tudok a mostban élni, akkor képessé válok arra, hogy figyeljek a másik emberre, az ő érzéseire, értékrendjére, ami nem feltétlen azonos az enyémmel. Mert lehet, hogy nekem nem fontos a pontosság, de a másik ember életében a tervezés, az idő nélkülözhetetlen, és ehhez képes vagyok alkalmazkodni.

Tudom, hogy jobb kialakítani egy olyan életet, amiben az anyagi biztonságomat más teremti elő, ahol azt csinálhatom, amit akarok, ahol az intimitást a szeretőmtől kapom meg, ahol hisztizhetek úgy, mint az óvodáskorú gyermek, ahol ujjal mutogathatok másra, amikor hibást keresünk. Tudom, hogy jó megbújni az álarcok mögé, és érdekek alapján válogatni embereket, kapcsolatokat, hamis képet mutatni kifelé csak azért, mert az egyébként teljesen üres, tartalmatlan. És gyereket nevelni is király a szabadság égisze alatt, hiszen majd ő eldönteni, hogy mikor és mit szeretne, és jaj annak, aki a neveletlenségre vagy saját félelmünkre rávilágít. Milyen nagyszerű konfliktusokban másokat hibáztatni, és jót röhögni, mert az rosszul járt utánunk, miközben mi valójában csak a túlélésre és megúszásra játszunk, hogy ne derüljön ki saját gyengeségünk, gyávaságunk. Nagyszerű az is, amikor ellopjuk más ötletét, gondolatát, és a magunkénak tüntetjük fel, hiszen az az elmélet már másnál bevált, akkor miért ne kovácsolhatnék én is belőle profitot. És milyen fantasztikus elhitetni a világgal, hogy mi tökéletesek vagyunk, és csak mi tudjuk azt a bizonyos dolgot, és abban is jók vagyunk, hogy felültessünk másokat is arra a hajóra, amit mi ácsoltunk a hazugság és tudatlanság fájából. És már most meneküljön előlünk az az ember, aki rákoppint az orrunkra, és szembesít bennünket hiányosságainkkal, felelőtlenségünkkel és tiszteletlenségünkkel. Mert ő a hülye, nem mi.

Mi történik, ha nem tartod be a játékszabályokat? Ha hazudsz, ígérgetsz, hamis és megvalósíthatatlan dolgokra csábítasz másokat? Semmi. A saját életedben semmi, csak a másikét teszed tönkre. Az idejét, a hitét, a bizalmát. Mert megteheted. Hogy meddig, az már más kérdés, hiszen a gyereked felnő, és vagy követi a példád, és majd szégyenkezel miatta, vagy minden követ megmozgat azért, hogy eltávolodjon tőled, a hazug és hiteltelen szülőtől. A szolgáltatóknál és a munkahelyeken is körbeér a híred, hiszen nem lehet rád számítani, ideig-óráig vagy csak egy helyen, és akkor is kavarógépként működsz, nem emberként. És bizony szolgáltatóként kihasználnak, az értéked veszíted, mert te úgyis megcsinálod azt, amit a kliensed akar, akkor, amikor neki kedve van hozzá.

Mégis, mit tehet az, akinek a szavára nem lehet számítani? Egyetlen dolgot: felismeri, hogy ez hiba a részéről, és segítséget kér a helyzet kezelésére. Mert ez bizony magától nem fogja tudni megoldani, hiszen problémája jellemhibából fakad, aminek fő oka a megrekedés korábbi életszakaszában.

Mit tehet a szolgáltató? Meghúzza a határait, és saját szabályai mellett következetesen kiáll. Az már nyilván más kérdés, ha ezt nem meri megtenni, hiszen semmilyen marketingeszköz nem segít ott, ahol maga az illető nem hisz magában, tudása értékében, és aki függ mások véleményétől. Egyszerűen nem áll készen a vállalkozói, szolgáltatói létre.

Tudod, nem azzal van a baj, ha hazudsz, még azzal sem, hogy ezzel bántasz másokat, vagy kárt okozol, sőt, még az sem, hogy nem kérsz bocsánatot. A fő bibi az, hogy még magadnak sem vallod be, hogy te ezekre a dolgokra bizony képes vagy. Pedig olyan egyszerű lenne, elhiszed? Csak annyit kéne mondani, hogy hibáztam, vagy én ehhez nem értek, vagy feltüntetem a forrást az idézeteknél, vagy elmondod a gyerekednek, hogy nem megy, vagy nem vagy tökéletes. Csak ennyi.

Tudod, csak az a két szó hiányzik belőled: felelősség és tisztelet.

Utóhang: Kedvenc íróm Wass Albert. Könyvei számomra kiemelten fontosak, szinte mindegyiket olvastam. Amikor azokról a dolgokról beszélek, amelyek a tartást jelentik, és önmagunk vállalását, akkor mindig eszembe jut egy mondat a Kard és kasza című regényből. Íme: “Az ember szava nem szél, ami jön és elmegy (…) Amit az ember mond, az úgy is kell legyen. nem csuda ez, hanem becsület.”

Szerző: Somogyi Erika HR tanácsadó

Felhasznált irodalom:

  1. Wass Albert (1976.): Kard és kasza (Kráter Irodalmi és Művészeti Műhely)

Fontos információk:

  1. Jelen blogbejegyzés nem nélkülözi a szakirodalom alapos ismeretét.
  2. A blogban megjelenő tartalmak és bejegyzések szerzői jogvédelem alatt állnak, azok Somogyi Erika tulajdonát képezik. Felhasználásuk engedélyköteles.
2020-10-09 | Blog

Nem akar lemaradni az aktuális tréningekről, információkról?
Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozásommal elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.