Amikor kommunikációról tartok előadást, tréninget (idestova 18 éve), akkor mindig megkérdezem – sőt, ezzel kezdem -, hogy a résztvevők közül vajon mennyien tudnak jól kommunikálni. Sokan felteszik a kezüket, mosolyognak rám – látom, hogy az arcukra van írva: „milyen hülye kérdés ez?”. Akkor nem szólok semmit, hagyom, hogy történjenek a dolgok, alakuljon az előadás úgy, ahogy azt én elterveztem; felkészülve mindenre. Mosolygok közben én is, mert tudom, hogy a vélemények megváltoznak majd, ám nem tisztem senkit elítélni vagy éppen megítélni azért, mert valamiről úgy gondolja: tudja.

Igen, amikor kommunikációról van szó, akkor a beszéddel azonosítják azt, azaz: ha én sokat és bármiről beszélek, az már egyenlő a kommunikációval. Ám ez nem így van. A kommunikáció kezdetben nagyfokú tudatosságot igényel, hiszen a tanult technikák alkalmazása, illetve az érzelmi intelligencia fejlesztésének be kell épülnie a személyiségbe, a mondanivalónak értékessé kell válnia.

Sajnálattal látom és tapasztalom, hogy bizony vannak olyan szavak, mondatok, melyek kimondása szinte automatikus, a hétköznapi nyelvben, a kapcsolatok párbeszédeiben olyan természetesek, mint a napnak a melege; megszokottá válik, és – sajnos – elfogadottá. Azzal azonban csak kevesen számolnak, hogy ezek a szavak bizony a fogadó fél önértékelését, önbizalmát alaposan megtapossák – okozva lelki károkat, problémákat. (Persze kivételek vannak, olyan emberek is, akik pontosan tudják, hogy mikor és mit kell odavágni a másiknak, hogy az kárt okozzon benne. Azt azonban a „kórokozók” nem tudják, hogy az agresszió jeleit hordozzák magukban, és a szakavatott szem számára mindez látható!!) Hát, szóljon ez a blog most ezekről a  főbb – szavakról, a mérgező szavakról!

A kritika, a negatív minősítés önmagában pusztító, sőt, blokkot okoz a fogadóban, legyen az gyermek, vagy éppen felnőtt. „Már megint tönkretetted…”, „Hogy te milyen hülye vagy…” „Nem csinálod jól…” Tévhitben él az az ember, aki azt hiszi, hogy ezekkel a szavakkal, az örök kritikával bármire is megy – jóra semmiképp. Ugyanis aki mindezt kapja, azt nem önállóságra és a helyes útra fogja mindez terelni, hanem az önmarcangolás, a kétkedés gonosz világába. Pedig nem történt más, mint egy irányító ember nem tiszteli a másik felet (és persze saját magát).

A gúnyolódás tökéletes példája az, amikor például egy szülő viccesnek akar  látszani, és a poénbombáit szórja – „kis ducikám”, „olyan vagy, mint egy kis mafla”,  – ész és érzés nélkül. Az már csak a hab a tortán, amit valamelyik nap a boltban tapasztaltam: a pénztáros dicséri a szülő gyermekeit, aki (egyébként nem tudja fogadni a dicséretet) a fogai között sziszegi: „pedig ha tudná, hogy milyen rosszak”. Megalázza ezzel a gyermeket, és minősíti önmagát – megkérdőjelezve ezzel saját szülői alkalmasságát.

A lekicsinylés példái a „na, nehogy már ezen sírjál”, vagy „most ezen mit aggódsz”, „hogy nézel ki” mélyen aláássa a gyermek önbizalmát, megtanítva arra, hogy ha valami fáj, vagy esetleg nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, – a tetthez kapcsolódó érzést – rejtse el. Megtanítja ezzel például a szülő azt, hogy a gyermek miként ne mutassa ki érzéseit, mely aztán felnőttkorban egy alacsony érzelmi intelligenciájú, zárkózott ember képét fogja adni. Sőt, ezek a szavak legtöbb esetben egy párkapcsolat végét fogják jelenteni, hiszen kevesen vannak azok, akik ezt tűrik.

Fenyegetőzés, figyelmeztetés az, amikor (az egyébként tehetetlen szülő) fegyelmezésül az alábbiakat mondja gyermekének: „apád mindjárt hazajön…”, „ha nem fogadsz szót, a nyáron két hétig leszel a mamánál”, „látod, most miattad…” Felelősséghárító és önigazoló szülő szavai ezek, a tipikus mérgező szülő ismérvei. Arról nem is beszélve, hogy ezzel a szóban forgó személyt mumussá tünteti fel, megnehezítve ezzel a későbbi jó kapcsolat kialakulását.

Feltételezés során bizalmatlan (és irányító) az illető, és ezért mindig valami negatívat gondol arról, amiért a másik fél hibásnak érzi majd magát, miközben nem történik más, mint olyan dolgot tett éppen, amiről nem tudott a feltételező. „Biztosan valami rosszaságon töröd a fejed”.  A csalódottság és az önbizalom rombolása garantált.

A manipuláció és bűntudatkeltés bizonyos szintig normálisnak mondható és gyermekkorban már elkezdődik. Ám amikor már feltételekhez kötődik már egy-egy tett „ha megeszed az ebédet, anya szeretni fog”,  vagy „ezt csinálod, mikor én mindent megtetted értem„, „hát, ezt érdemlem én”, vagy a cél az, hogy úgy legyen és az történjen – „ebben a ruhában aztán nem jössz velem sehova„, amit a manipulátor akar, sőt, drága, az életkorához nem passzoló ajándékot kap a gyermek, akkor az már káros. Érzelmileg éretlen az, aki mindezt megteszi.

A mérgező szavak sokszor nem tudatosak, hanem rosszul rögzült, tanult minták eredményei. Hiszen legtöbbször, aki ezeket a szavakat hallotta gyermekkorában, az felnőttkorában alkalmazni fogja. A megoldás első lépése minden esetben a felismerés, az, hogy észreveszem, hogy ilyen szavakat használok. Aztán jöhet a tanulás, mely önismereti munkát, kommunikációs technika elsajátítását jelenti, valamint az alapvető szavak egyikének gyakorlását jelenti: „bocsáss meg, hibáztam„. A harmadik lépésben pedig mindezek az információkat a gyakorlatba bátran át lehet ültetni és alkalmazni.

Gondolja csak végig, kedves blogolvasó! Önnek hogyan estek esetleg régen ezek a szavak? Hatásait még most is érzi? Akkor mi tartja vissza attól, hogy segítséget kérjen? Bátran keressen meg!

Szerző: Somogyi Erika HR tanácsadó

Fontos információ:

1. Jelen blogbejegyzés nem nélkülözi a szakirodalom alapos ismeretét.

2. A blogban megjelenő tartalmak és bejegyzések szerzői jogvédelem alatt állnak, azok Somogyi Erika tulajdonát képezik. Felhasználásuk engedélyköteles.