A passzív agresszió bár már elterjedt fogalom, és létezésével, kezelésével sokan tisztában is vannak, ám azokat kevésszer ismerik fel munkahelyeken. Pedig a problémát illik kiemelten kezelni, hiszen ha hatékonyságról beszélünk és munkahelyi légkörről, konfliktusokról, bizony legalább 60%-ban ez a jelenség a felelős értük. Felismerésük nehezített, hiszen rejtve marad; a helyzet is, a kolléga is. Ez a kulcsa egyébként: valódi felelősségvállalás soha nem történik.

Biztosan találkoztál már olyan kollégával, aki után és/vagy helyette mindig dolgozni kell, miközben ő eljátssza azt, hogy nélkülözhetetlen munkaerő. Duzzog,  ígérget, aztán a végén jelzi feléd, hogy „nem gondoltam, hogy ez most kell neked, és ez ennyire fontos”, vagy „ennél nekem van jobb ötletem is”, esetleg „nekem mindegy”, és ahogy elfordultál a helyzettől, már rád is beszél. Látszólag mindenkivel jóban van és jót akar, de a háttérben aknamunkát folytat. Ezért is nehéz a felismerése, hiszen a többiek elismerik.

A beszólásaival mindig elveszi a kedved még az élettől is, mert váratlanok s mert azt gondoltad, már nem tud mivel meglepni: jól időzítettek. Mindent megígér (még ha azt morogva is teszi, vagy dünnyög valamit az orra alatt), amit aztán valamilyen kifogással vagy késve, vagy rosszul végez el. Az információkat ferdíti vagy visszatartja, hogy aztán később kérkedjen velük: „én azt hittem, hogy te ezt már tudod” vagy „jaj, te mindig túlreagálsz dolgokat”. Pletykál, negatívan minősít, sumákol, másokat és a körülményeket hibáztatja, panaszkodik – mindenkire. Szarkasztikus. Imádja magát gyengének és áldozatnak mutatni, miközben másokat céltáblának használ: „menj csak nyugodtan, megoldom én ezt egyedül, a te dolgod a fontos, majd valahogy lesz”. Állandóan halogat és elfogadható indokokat kreál, „bezzeg mindenki engem csesztet”, megmutatja magát minden eseményen, de érdemi munkát nem végez. Mindez csak akkor ismerhető fel, ha valaki tudja, hogy mire kell figyelni. Mert a passzív-agresszív felelősséget soha nem vállal.

Hogy miért lesz valaki passzív agresszív? Mert megtanulta, hogy az érzéseiről soha nem beszélhet, azok kifejezése le lett tiltva. Sérültek az érdekei, a konfliktusokat nem tudta jól kezelni, vesztesként jött ki a helyzetekből, családi minta stb., ezek mind felelősek a viselkedésért. Fontos mindezt tudni, hogy érdemes megérteni őt, hogy aztán később jobban tudjunk hozzá viszonyulni. Ugyanis mellette nem egyszerű az élet. Folyamatosan azt érezhetjük, hogy velünk van a baj, és már megint mi kerültünk előnytelen helyzetbe, minket fognak elővenni, mellette feszültek lehetünk, és azt élhetjük meg, hogy ismét értetlenül és tehetetlenül állunk, és dolgozunk utána. ő addig a háttérbe meghúzódva dörzsöli a tenyerét, és örül a kialakított helyzetnek.

Mit tehetünk egy kollégával szemben?

Legtöbbször mire felismerjük, hogy nem a „mi készülékünkben” van a hiba, addigra már százszor felmentettük őt, segítettük, és ugyanennyiszer maradtunk miatta kellemetlen helyzetbe, így mi magunk ültettük el azt a magot, mely a munkahelyen a mi szerepünket jelenti, és váltunk addigra „már megint” emberekké. Ezért érdemes minél előbb meghúzni a határokat, kijelölni a feladatokat, és dokumentálni (!) azokat. Legyen nyoma a vele való beszélgetésnek, megállapodásnak!

Törekedjünk egyértelmű kommunikációra! Ugyanis a passzív agresszív ember imád játszmázni, zsarolni, manipulálni, melynek mi adunk alapot azzal, hogy a „segítesz” kérdésére rávágjuk „persze”, miközben azt sem tudjuk, hogy miről van szó. Nem jó, ha szemtől szembe állítjuk őt, ha számon kérjük, ha vitázunk vele, ugyanis az áldozat szerepet, amiben ő tetszeleg, azt erősítjük meg (így válunk rosszá más szemében!). Legyenek a mondataink rövidek, tömörek, lényegre törőek. Kérdezzük meg bátran, ha valamit nem értünk, tisztázzuk a fogalmakat!

Maradjunk higgadtak! A legnehezebb. Mert nincs olyan ember, aki ne érezte volna már azt, hogy most legszívesebben felpofozná a kollégáját a – nem – viselkedése, a nyávogása, kritikája miatt, vagy éppen azért, mert megint rá kellett várni, és miatta túlórázni. Igen, felhúzod magad mellette, hiszen ez a célja, sőt, még otthon is ezen kattog az agyad. Igyekezzünk magunkra koncentrálni, a feladatunkra, a saját érdekeinket nézni, azt, hogy mi magunk miért vagyunk azon a munkahelyen. és érzelmi intelligenciát fejleszteni!

Valljunk színt! Mondjuk el, hogy mi zavar a viselkedésében, hogyan éljük meg a vele való munkát, az milyen következményekkel jár, és törekedjünk arra, hogy lezárjuk a vele való kapcsolatot. Szorítkozzunk csak a kötelező dolgokra vele kapcsolatban, miközben a beszélgetés után tudni fogja, hogy kivel áll szemben.

Egy cég felelőssége abban áll, hogy figyel a dolgozóira, és lépéseket tesz azért, amennyiben egy ilyen helyzet kialakul, vagy a passzív agresszív „elszabadul”. A szenvedő félnek jelzési kötelezettsége van felettese felé, míg az agresszornak felismerése – hogy amit tesz, azzal árt. Fejlődés és fejlesztés, önismeret és érzelmi intelligencia a megoldás. És a jól ismert, ám kevésbé alkalmazott őszinteség.

Emlékszem, volt egyszer egy olyan kollégám, aki passzív agresszív volt. Nagyon nehéz helyzetekbe kerültem miatta, a hátam mögött folyamatosan engem minősített, rám beszélt, gúnyolt, kifigurázott. Hiába szóltam kértem, nekimentem, a védekezésben profi volt, felkészült. Én voltam az ügyeletes rossz, akivel mindig csak a baj van, akinek bármilyen lépését górcső alá vették, és akinek a legkisebb hibáját is világgá kürtölték. Hiába mondtam a vezetőnek, kértem segítséget, jeleztem a méltatlan helyzeteket, süket fülekre találtam. Egyetlen dolgot tudtam tenni: a magam munkájával törődtem, annak minőségét emeltem. S aztán, amikor döntöttem, hogy ebből elég, kiléptem a cégtől. A mai napig nem tudják, hogy ez volt az igazi ok.

Én azóta is fejlesztem magam, képzem magam, hogy minél hitelesebben, nagyobb tudással és szakmai tapasztalattal tudjak segíteni azokon, akik váltani és változtatni szeretnének, akik küzdenek, szenvednek a munkahelyükön, szoronganak és félnek a mindennapokban, akik készen állnak arra, hogy felelősséget vállaljanak életükért – egyéni és szervezeti szinten egyaránt.

Szerző: Somogyi Erika HR tanácsadó

Fontos információ:

1. Jelen blogbejegyzés nem nélkülözi a szakirodalom alapos ismeretét.
2. A blogban megjelenő tartalmak és bejegyzések szerzői jogvédelem alatt állnak, azok Somogyi Erika tulajdonát képezik. Felhasználásuk engedélyköteles. Másolásuk, reprodukálásuk tilos.