Már megint téged vett elő, és oktatott ki a helyes munkavégzésről. Tegnap is ez történt, akkor arról beszélt, hogy valamit elfelejtettél. Nem aggódsz, nincs ebben semmi új, hiszen a múlt héten meg azért álltál a szőnyegen az irodájában, mert valaki azt állította, hogy nem mondtál igazat. Egyébként teljesen mindegy, hogy mit teszel, hogyan nézel, sőt, még az sem számít, ha ma másként veszed a levegőt, mert minden baj lesz. Tulajdonképpen már nem érdekel, hogy éppen melyik napon mi történik veled, sem az, hogy ki mit mondd, csak végre hagyjanak  békén, mert szeretnél hazamenni, és megtalálni a megfelelő állást. A következőt.

Pszichoterror – a fogalom, amiről senki nem szeret beszélni, sőt, „nálunk soha nem volt történhet meg”, vagy „csak te reagálod túl”, miközben létező konfliktus. Nem az irigységről beszélek, sem a szórakozásból odavágott, félreérthető viccekről, hanem azokról az inzultusokról, rosszindulatú mondatokról, negatív kritikákról, piszkálódásról és manipulációról, melyek azon túl, hogy etikátlanok, az áldozatot megbélyegzik. Kényes a téma, nem is szeretik sokan.

Kezdődik minden azzal, hogy leszűkítik a munkahelyen azokat a lehetőségeket, melyekben az áldozat beszélhet. „Mert nem tartozik rád”, vagy „Ő már megcsinálta”, vagy a főnök a liblingjével dönt a sorsod felett. Ők már mindent elterveztek, és csak az a jó, amit ők mondanak. Ha van ötleted, azt szívesen felhasználják és a maguk munkájaként eladják, ha valamit jól csinálsz, azt a magukénak érzik, de bármi, ami a munkahelyen negatív, azért biztosan te leszel a felelős. Aztán ellehetetlenítik a kapcsolataid, hiszen a veled való együttműködés nem várt következményekkel jár. Vannak olyan kollégák is, akik látják mindezt, de félnek közbelépni, védeni, ezért inkább elkerülnek téged, és örülnek annak, hogy nem ők a céltáblák. Így hát tovább folytatódik a terror. Pletykák, gúnyolódások, a munkád minőségének becsmérlése a hírnevedet teszik tönkre. Mindez megy egészen addig, amíg vagy csak a leglényegtelenebb feladatokat kapod, vagy a legnehezebbeket – azaz, olyan munkautasítások érkeznek, melyek miatt egy idő után el is hiszed, hogy nem vagy többre képes. Teljesen mindegy, hogy addig mit tanultál vagy mennyire fejlesztetted magad, a napi rombolás megteszi hatását. A jogsértések, a hátrányos intézkedések (te valahogy mindig kimaradsz abból, ami mondjunk plusz pénzzel jár stb.) eljuttatják az áldozatot oda, hogy táppénzre menjen (mert elfáradt), és aztán beadja a felmondását.

 

Az okok között az alábbiak biztosan szerepelnek:

– az alkalmatlan dolgozó felvétele, az után követés hiánya

– nem alakul ki együttműködő csoport

– a szervezeti kultúra hiánya, azaz olyan közeg megléte, mely engedi, hogy a pszichoterror kialakuljon.

– a munkaszervezési hiányosság (például a munkakörök egyenlőtlen elosztása, az egyéni felelősségvállalás hiánya , teljesítményértékelés hiánya stb.)

– a támadó pozíciója (megteheti)

– a vezetői elméleti és gyakorlati ismeretek hiánya

 

A pszichoterror megjelenhet kollégák között (aki nem „olvad be” és nem engedelmeskedik, aki kicsit is más, mint a többi, az már rögtön ellenszenvessé válik), irányulhat vezető ellen, és indulhat a vezetőtől is. Az áldozat nem kap segítséget, megjelennek nála a lelki zavarok (feszültség, félelem, szorongás stb.), melyeket a testi tünetek  (alvászavar stb.) mindenképpen követnek, romlik a teljesítménye stb. Ám azt kevesen veszik tudomásul, hogy egy ilyen helyzetben mindenki veszít; a munkahelyi hangulatot, a légkört, az engedelmességet, a lojalitást, a hatékonyságot.

A megoldás közel sem olyan egyszerű, mint ahogy maga a pszichoterror létrejön. Hiszen azokat régi beidegződéseket, és a munkahelyen megszokott dolgokat, lépéseket kell felülvizsgálni, ami bizony sérthet érdekeket, és az eddig titkolt hiányosságokra mindenképpen fényt vet. Munka lesz vele. Be kell avatkozni, sőt, ha lehet, minél korábban; csírájában elfojtani a pszichoterrort, tisztázni félreértéseket, no, és persze a veszély forrását meg kel találni, be kell azonosítani. Vajon a termelési folyamatban van a hiba, a döntésekben, vagy a csapat működésében? Esetleg nem jól kommunikálnak a résztvevők, a konfliktuskezelési módszerük elavult, vagy sosem volt? Elmaradtak fejlesztések, melyek a munka világára való alkalmasságot jelentenék? Vajon kinek a dolga mindez?

 

Céltáblának lenni nem könnyű. Küzdeni olyan valami vagy valakik ellen, akik már döntöttek arról, hogy nem vagy jó, nem egyszerű, sőt, legtöbbször lehetetlen. Át kell gondolni azt, hogy vajon ez a te utad, velük vagy nélkülük?! Mi az, amire a helyzet felhívja a figyelmet? Vajon így szeretnéd a mindennapjaid továbbra is folytatni, élni? Megoldás a következő munkahely, vagy neked kell alkalmassá válnod, és tanulnod például kommunikációt, stresszkezelést? Bármi is a válaszod, lépned kell. Mert a pszichoterror olyan következményeket fog okozni az életedben, melyek csak egyre lejjebb, mélyebbre fognak süllyeszteni jelenlegi helyzetednél is. Nem éri meg.

Szerző: Somogyi Erika HR tanácsadó

Fontos információk:

1. Jelen blogbejegyzés nem nélkülözi a szakirodalom alapos ismeretét.
2. A blogban megjelenő tartalmak és bejegyzések szerzői jogvédelem alatt állnak, azok Somogyi Erika tulajdonát képezik. Felhasználásuk engedélyköteles.

Felhasznált irodalom:

1. Karl E. Dambach: Pszichoterror az iskolában (Akkord Kiadó, 2001.)
2. Josef Schwickerath – Moritz Holz: Mobbing – a munkahelyi pszichoterror (Z-press Kiadó, 2014.)