Felháborodni és ennek hangot adni, az őszinteség jegyében odamondogatni és bántani, jó. Másokat kinevetni és kritizálni is, sőt, még haragudni rá és követelni a bocsánatát, majd játszani a titoktündér szerepét és elvárni, hogy más kitalálja a gondolatod, jó. Szeretővel bujkálni, közben eljátszani a tökéletes család látszatát, jó. Hibáztatni valakit azért, mert nem téged választott, nem neked adta a zsíros melót, vagy rossz tanácsot kaptál tőle, esetleg az életed nem ott tart, ahol te szeretnéd, jó. Nagyon jó. Gúnyolni valakit, mert több, mint te, lenyúlni a gondolatát és aztán sajátként azt terjeszteni, fogást keresni valakin, mert többet tesz egy nap alatt magáért, mint te az egész életedben, jó. Géneket okolni, mert dundi vagy, vádolni a kollégádat, mert tönkretette a napodat, hisztizni, mert a szeretett férfi nem úgy reagált, ahogy te akartad, utálni másokat, mert egyébként te lusta vagy, osztogatni a közösségi médiában a Coelho idézeteket, anélkül, hogy egy szava is igaz lenne rád, vagy itt üzenni, mert valami történt, ami téged sért, jó. Miért is? Mert nem kell hozzá arcot adni. Mert nem kell kiállni a szigorú bírák elé és széttárt karokkal jelezni: itt vagyok. Nem kell tükörbe nézni.

Mert mi van, ha tényleg hibázol? És mi van, ha kinevetnek? Vajon mi történik, ha kiderül, valamire nem vagy képes? S ha nem sikerül, vagy kellemetlen helyzetbe kerülsz magad miatt? Vagy hiába lépsz ki egy kapcsolatból vagy munkahelyről, csöbörből vederbe kerülsz, vagy pont fordítva: maradsz, hogy azokra a fránya iskolai bálokba és a karácsonyi terített asztalhoz ne egyedül kelljen elmenni, leülni. Mert az már fáj. Az már nem jó. Neked.

A kép, amit magadról alkotsz a legtöbb esetben torz. Jó akarsz lenni, olyan ember, aki illik oda, amit alkotsz, létrehozol, hogy aztán posztold, hirdesd, mutogasd, és a lábad előtt leboruljanak, hiszen annyira tökéletes vagy. Észre sem veszed közben, hogy kizárólag azokat a tulajdonságokat, jellemzőket, szavakat vagy hajlandó elfogadni, ami jó. Neked.

Felelősséget vállalok magamért. A mondat, amelyet oly sokszor félreértelmezhetsz, hiszen innentől kezdve nincs kibúvó, nem foghatod a nyuszira sem a dolgokat, és bizony viselni kell azt a terhet is, ami ezzel jár. Az álarc nélküli élet terhét. Azt, hogy nem illesz a képbe. A viselkedéseddel így felkavarod azt a vizet, amit mások őriznek, annak felszínét feszítik. Nem, nem dobhatsz bele egy kavicsot sem, mert akkor már fodrozódik a víz; már nem lesz sima. Vigyázz, jön a vízőrző, és az orrodra koppint. Ej-ej, ember, mit tettél? Tessék visszaállni a sorba, és a megadott ütemre bólogatni, szeretni, lélegezni!

Miért? Miért kéne neked csak azért úgy élni, mert ezt hozod magaddal, ezt látod, és mert mindenki így csinálja? Mert az arcodra ráégett már az álarc? Na, és? Műthető, gyógyítható, és a legfontosabb: megelőzhető. Kezd azzal, hogy végig gondolod a következőket:

1. Kit takar a neved? Ki vagy te valójában? Milyen érzéseid vannak? Azonosak-e azzal, amiről gyermekkorodban álmodtál, és vajon összhangban vannak-e a gondolataiddal és cselekedeteiddel?
2. A viselkedésed milyen következménnyel jár? Mit okozol másokban? Mire tanítod a körülötted élőket, vagy ők mit adnak neked? Tudsz-e nemet mondani? Mersz-e az utadba kerülő lehetőségekkel élni, és olyan dolgokat tenni, ami neked jó? Tudsz-e kilépni egy helyzetből csak azért, mert az méltatlan hozzád, vagy görcsösen ragaszkodsz a magad épített illúzióvárhoz?
3. Hozol-e saját értékrended alapján döntéseket és cselekszel-e, ahelyett, hogy másokat vagy a körülményeket okolnád a nehézségekért, sikertelenségekért, kudarcokért? Mástól várod a megoldást életed alakulásért vagy tudsz felmutatni valamit, amit önerőből te értél el?
4. Adott helyzetben vállalod-e saját érzéseidet? Mered-e mondani úgy, hogy mindenki értse: konkrétan és egyenesen? Tudsz vajon bocsánatot kérni, elmondani, hogy miben és hol hibáztál? Ezekből tudsz-e tanulni, és a félelmek ellenére másként tenni? Mered-e megélni az érzéseidet, még ha azok fájnak is, adott helyzetben kellemetlenek, vagy a pozitív gondolkodás égisze alatt mosolyogsz továbbra is?
5. A munkádban a szakma szeretete dominál, vagy pozícióhoz szeretnél jutni, maradni, esetleg a korábbi űrt, az egyszer már, életed valamelyik területén megélt hiányt a segítő szándékkal pótolni?
6. Mersz-e igaz módon élni? Ki vagy te, ha most egyetlen semmiben, ruha nélkül kellene megmutatni magad? Mered-e követni a belső hangod, vagy félsz csendben lenni?

Két dologért tudsz felelősséget vállalni. Azért, ami volt, és azért, ami lesz. Nem többért. A két idő között pedig dönthetsz arról, hogyan élsz. Mert felnőttként nem vagy már abban a helyzetben, mint a kis gyermek, akitől elveszik a tapasztalás lehetőségét azzal, hogy például felbontják a kindertojást, és a benne rejlő alkatrészeket összerakják helyette; csak azért, mert azt mondta: nem tudom. Csak ha hagyod. A gerinced törik.

Megérteni, megélni, kimondani, szeretni, csókolni, sírni, fájdalmat megélni, cselekedni, félni, lépni, gondolni, határokat felállítani, tisztelni önmagad, álmodni és alkotni, utazni, büszkének lenni a sikereidre és a kudarcaidra, alázattal viszonyulni a munkádhoz, és merni a hozzád méltatlan helyzeteket és embereket lerakni. Felelősséget vállalni. Magadért. Élni.

…mert nem tudod mennyi időd van hátra.

Szerző: Somogyi Erika HR tanácsadó

Fontos információk:

1. Jelen blogbejegyzés nem nélkülözi a szakirodalom alapos ismertét.
2. A blogban megjelenő tartalmak és bejegyzések szerzői jogvédelem alatt állnak, azok Somogyi Erika tulajdonát képezik. Felhasználásuk engedélyköteles.