Szervezetfejlesztés - Somogyi Erika

Szervezetfejlesztés


Szervezetfejlesztés

A cégek életében egyre nagyobb szerepet kap a “tanuló szervezet” fogalma, mely többek között azt is jelenti, hogy a benne résztvevők képesek a megújulásra, a fejlődés érdekében tanulni, lépéseket tenni a jövő érdekében.

Az emberi erőforrás fejlesztése egyrészről az egyén tanulása, hogy képessé váljon a saját viselkedésének megváltoztatására, másrészről pedig a szervezet fejlesztése, mely érinti az egész vállalatot, és a stratégiai célokat figyelembe véve képessé válik megújulni, változni, fejlődni. Ezt a két fejlődést összehangoltan és szakemberek, tanácsadók segítségével érdemes véghez vinni, hiszen folyamatról van szó, mely összefüggésbe hozható az életpálya, a karriertervezés fogalmával is – mindkét szinten.

Szervezetfejlesztéskor beszélhetünk attól függően, hogy a szervezet életében mire és kire terjed ki a fejlesztés igénye, mi okoz jelenleg nehézséget, mi a stratégiai cél, milyen a szervezet jövőképe:

  • kompetenciafejlesztésről (vezetői készségek fejlesztése, konfliktuskezelés, együttműködés kialakítása stb.),
  • tanácsadásról,
  • támogatásról,
  • képzésekről.

Az emberi erőforrás tanácsadó képes – kiválasztáson, munkakörelemzésen stb. túl – a problémát defíniálni, annak okát feltárni, lehetőségek után kutatni, képzési terveket készíteni, végrehajtani, illetve magát a folyamatot kontrollálni és visszajelzést adni. A cél minden esetben az, hogy hatékonyabban használja fel egy vállalat az emberi erőforrást, illetve egyéni szinten nagyobb legyen az elégedettség.

Szervezetfejlesztés alatt beszélhetünk:

  • teljes körű HR tanácsadásról,
  • szervezeti diagnózis felállításáról
  • toborzásról, kiválasztásról, interjúztatásról
  • készségek, képességek fejlesztéséről,
  • HR rendszerek kiépítéséről
  • monitoringról,
  • szervezeti kultúra kialakításáról,
  • mentorálásról.

2016 óta vagyok külső tanácsadóként jelen kis-és középvállalkozások életében, ahol van, hogy aktuális problémát oldok meg, munkaerő-kiválasztást végzek, készséget fejlesztek, csapatot építek, vagy akár egy teljes fejlesztési folyamatot építek fel és viszek végig. Ezekről a munkákról és megbízásokról nem osztok meg információt itt, hiszen azt a bizalmat veszíteném el vele, amivel ők megtiszteltek engem.

Kérjen egyéni ajánlatot elérhetőségeim bármelyikén vagy ismerjen meg személyes találkozó keretén belül!


Nem akarsz lemaradni az aktuális tréningekről, információkról?
Iratkozz fel hírlevelemre!

Feliratkozásommal elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.