Somogyi Erika, Szerző | Somogyi Erika - Oldal 9 a 10-ből
A nem dolgozó munkaerő
Egy cég életében a HR szakemberek munkájának alapjait főként a motiváció teszi ki, az erre irányuló törekvések; azaz hogyan lehet még jobban motiválni az embereket
Tovább olvasom
Én és a tükröm
Amikor elindulunk a fejlődésünk útján, akkor óhatatlanul is mások visszajelzéseiből építkezünk, formáljuk önmagunkat, alakítjuk énképünket. Amennyiben a szavak, melyeket mások mondanak ránk, valósághűek, pozitívabbakká válhatunk,
Tovább olvasom
5 ok a változás ellen
Bizonyára került már Ön is, kedves olvasó olyan helyzetbe, amikor valamit vagy valamin változtatni szeretett volna, ám az mégsem sikerült. Pedig elhatározta magát nagyon, sőt,
Tovább olvasom
A jó vezető
Minden HR-es vallja és egyetért abban, hogy egy szervezet életében az állandó fejlődés és változás kiemelten fontos, a céget tanulószervezetté kell alakítani. Ez a folyamat
Tovább olvasom
Csapatmunka
A munkahelyünk az a hely, ahol az életünk nagy részét töltjük. Elvileg jó kedvvel megyünk dolgozni, azt a munkát végezzük, amit mindig is akartunk és
Tovább olvasom
A jó tanács
John Steinbeck írja világhírű regényében azt, hogy „Azt hiszem, az ember rossz szokásai közt a legszívósabb az, hogy szeret tanácsot adni”. Valóban? Ön, aki most
Tovább olvasom
A szó
Kedves olvasó! Ön is került már olyan helyzetbe, amikor küzdött azzal, hogy nem értik meg? Ön is haragudott már azért, mert a másik fél nem
Tovább olvasom
Én-idő
Fotó: Horváth Géza Ez a blogbejegyzés kezdődhetne akár úgy is, hogy volt egyszer egy tábor. Ám én egészen odáig mennék vissza, amikor találkoztam Kelemen Andi Pilates
Tovább olvasom
Egy-más-ért
Amikor először találkozunk a mesék által a királyfival és a királylánnyal, akkor még mindannyian elhisszük, hogy léteznek ők, hogy velünk is megtörténhet, ami velük, s
Tovább olvasom
Szó-pár-baj
A kommunikáció kifejezést általában arra értjük, hogy legalább két ember beszélget egymással. Kommunikálunk akkor is, amikor testünkkel jelezzük például azt, hogy unatkozunk, s kommunikálunk akkor
Tovább olvasom