Ma, amikor a rohanó világ őrült iramban diktálja az újabb és újabb elvárásokat, akkor az emberek többsége igyekszik annak – és persze ezzel másoknak – megfelelni: okos telefonok (miközben nem fejlett a telefonálási kultúra), szuper számítógépes technika, még gyorsabb net stb., megvásárlásával. Büszkén mutatja, a közösségi oldalakon bepillantást enged akár még az intim zónába is, miközben a lélek ebben a nagy rohanásban valahol elmarad. A digitalizált világban a kapcsolatok silánnyá és magamutogatóvá válnak, minden csak a külcsínnek szól, és semmi jelét nem látni annak, hogy a megfáradt lélek segítségért kiált. Először csak furcsa, olykor megmagyarázhatatlan érzések bukkannak elő (feszültség, „nincs kedvem semmihez” pozíció stb.), aztán már az alvás sem megy úgy, ahogy kéne, aztán jönnek a testi tünetek, melyek közül a szorongás és a pánik ranglistás helyen áll. Mert kinek nem izzadt még a tenyere? Kit nem vert ki a víz – akár álmából ébresztve?S ki ne érzett volna már belső feszültséget, nyugtalanságot?Ha most megkérdeznék 10 embert arról, hogy mondja meg melyik az az érzés, amiről negatív gondolatok jutnak eszébe, akkor gyanítom, hogy legalább nyolcan azt mondanák: a félelem. Mert ki ne félne? Vajon jogos ez a félelem? Ön, aki most ezeket a sorokat olvassa, Ön mikor félt utoljára? És mitől?Amikor ezt a témát, konkrétan a félelmet akarom boncolgatni, akkor óhatatlanul is felmerül a kérdés: mi a félelem. Azért is érdemes ezt a fogalmat tisztázni, mert sokan összekeverik a szorongás fogalmával, miközben a kettő között lényegi különbség áll fenn: a félelemnek konkrét tárgya van (mely a veszély gondolatát idézi fel tudatunkban), míg a szorongás valódi oka nem tudatos(ul). Hiszek félek attól, hogy nem sikerül a vizsgám, azaz megfogalmazom a félelmemet, míg a szorongásnál „csak” arról számolhatok be, hogy „nem vagyok jól, feszült vagyok, de igazából okom sem lenne rá, ezért nem tudom, hogy miért vagyok így”. 🙂 A szorongás megoldatlan konfliktusból kialakuló és félelmekből álló állapot, míg a félelem érzelem, mely legtöbbször irreális, saját gondolat által felnagyított „mumus” (Popper Péter szavaival élve).
Mióta félünk? Ősidők óta. Már az ősember is félt, sőt, szinte mindegyik elméletalkotó vallja, hogy a félelem öröklött és veleszületett – így válik a félelem évezredessé. Hiszen mindenki fél a mennydörgéstől és villámlástól (öröklött félelem), vagy éppen a haláltól (szerzett félelem). Nem született még olyan ember a földön, aki nem félt volna valaha valamitől (ám ez nem ok arra, hogy mi magunk is féljünk).Mitől félünk? Bármitől. Félek azért, mert elhagynak, kirúgnak, elveszítem, megcsalnak, átvernek, megbetegszem, elárulnak, megbukom stb. S idézhetek Coelho-tól is (Az ördög és Prym kisasszony regényéből): „Félnekkockáztatni, félnekveszíteni, de félneknyerni is, mert félnekaz irigységtől, félnekszeretni, mert félnekaz elutasítástól (…), hogy megöregszenek, hogy meghalnak, félnek, hogy csak a gyengeségeik miatt veszik észre őket, és nem figyelnek föl az értékeikre, vagy hogy egyáltalán nem veszi észre őket senki, sem a gyengeségeik, sem az értékük miatt. Félelem, félelem és félelem. Az élet a félelem birodalma.” Fél a ma embere is, mert vele is megtörténhet bármikor a „rossz” (a médiának ebben óriási szerepe van, sajnos) és gyorsan tesz valamit azért, hogy ne féljen, vagy éppen elterelje a figyelmét a félelemről: bekap egy csodapirulát, a kolléga háta mögött rosszindulatú pletykákat terjeszt, állandóan másokkal foglalkozik, vagy a külsőségekre helyezi a hangsúlyt stb.
És fél a magzat is már, aki átveszi anyja rezgéseit, hiszen édesanyánk pocijában is érzékeljük a külvilág ingereit, s amennyiben azok negatívan hatnak ránk, akkor félelmet élünk át. A szakirodalom szerint egyébként a csecsemő 5 hónapos korában az érzelemreakciók – köztük a félelem is – megfigyelhetőek, s melyekre még egy éves életkora előtt reagál is.És fél az első randijára készülő, a felvételire várakozó, az esküvőjét tervező, a gyermekét vállaló, a munkahelyi stressztől szenvedő, a változtatásra készen álló, vagy éppen a beteg ember a haláltól. Ön is félt attól, hogy „nem kell” a szeretett félnek? Ön is félt attól, hogy nem elég jó? Ön is elhitte már azt, hogy nem érdemli meg a szeretetet, a megbecsülést stb.? Esetleg aggódott azért, hogy mit szólnak a szomszédok vagy „az, hogy nézne ki”? Miért is?
Valóban? Ennyire kell félni a félelemtől?
Hiszen a félelem óv, figyelmeztet, ösztökél és felkészít – attól függően, hogy mit kezdek magával az érzéssel. Valaki leblokkol, például egy vizsgán, s valakit pedig cselekvésre késztet, és például a haláltól való félelme az egészséges életmód felé tereli. Lehet pozitív is, és negatív is, attól függően, hogy minek akarom felfogni a dolgokat, s mit akarok velük kezdeni.
A félelemnek tárgya és oka van, a szorongásnak alanya (aki nem ismeri fel az irracionális érzelem valódi okát). A szorongásnál nagyfokú kellemetlen érzés keletkezik, és forrása mögött mindig lelki ok áll, mely egyébként szépen feltárható és orvosolható (!). A szorongás lehet reális, mint például fut felém egy nagy kutya és én félek, hogy megharap. Lehet morális, amikor erkölcsi szabályokat szegünk, vagy fogunk megszegni (bűntudat, lelkiismeret furdalás stb.). S lehet neurotikus, amikor félek a viselkedésemtől s annak következményeitől.
Hogy mi okozza mindezt? Bármi, amit az illető személyiségfejlődése során átélt, megélt – tapasztalatok, érzések, gondolatok. Az okok mögött állhat például nevelési hiba, következetlen szülői magatartás, lehet sorozatos kudarcokra adott válaszreakció, átélt krízisek, feldolgozatlan élmények, állandó fenyegetettség érzése, érzelmi bántalmazás, de közbeszólhat a genetika és a biológia is, sőt, még az is, hogy hibásan észleljük a világot (és a mi készülékünkkel van a baj, nem a külvilággal).
S amikor megpróbálunk megszabadulni a kínzó szorongástól, akkor jönnek
- a fóbiák (hiszen a szorongás tárgyat keres),
- a pánikrohamok (a vegetatív tünetek, amikor izzad mindenem, hányingerem van, szívdobogásérzésem, fulladásom, végtagokra kiterjedő kézzsibbadásom stb.)
- az agresszív és fölényes magatartás (az illető a szorongását túlkompenzálással akarja csillapítani, mint például a főnök, aki kiabál és uralni, irányítani akar…és közben fél),
- a szorongásos örömök (amikor keveredik a szorongás a jókedvvel és például „bungee jumping”-olok),
- a kényszerek („biztosan kihúztam a vasalót az aljzatból?”, vagy a reggeli induláskor „jól becsuktam az ajtót?”)
- hárító mechanizmusok (ezek közül a racionalizációt szeretném kiemelni, mely során a tapasztalatokat torzítom úgy, hogy elfogadható, de hamis okot kreálok a történések magyarázatára – mint például: „nem tudunk találkozni, mert nagy a rokonság és mindenkinek ezer dolga van”, miközben….)
- egyéb, mint például a hipochondria, a szerfüggőség, az állandó elégedetlenség másokkal és a körülményekkel, a sok konfliktus körülötte stb.
A félelemnek és a szorongásnak látható és mérhető jelei vannak a kézírásban. Írjon csak pár sort! Igen, Ön, aki most ezeket a sorokat olvassa! Miután kész, nézze csak meg az „O” betűit”!
Olyan kis mütyür, mint a képen látható? Amennyiben igen, akkor ez az egyik jel arra, hogy Ön félénk, szorong.
Fontos tudni, hogy az egyértelmű kijelentés alapos vizsgálatot igényel! Több jelnek kell ahhoz együtt állnia, hogy a szorongás ténye megdöntetlenül kimondásra kerüljön.
Tudom, hogy most mi járhat az Ön fejében, kedves olvasó. 🙂 Igen, van megoldás. A fentebb említett félelmekre, szorongásokra, s azok következményeire van megoldás. 🙂 Mindenről és mindezekről bővebben a következőkben fogok írni. Tessék nyomon követni a blogbejegyzéseket és több mindenre válaszokat fog kapni.
„Önbizalmat elérni úgy lehet, hogy szembenézünk a félelmeinkkel, és a félelemmel teli konfliktusainkat úgy oldjuk meg, hogy az ebből származó sikerélmény építsen. Vagyis tudatosan ugrok olyan racionális és érzelmi megmérettetésekbe, ami új, ami ismeretlen, amitől félek, teljesen mindegy, hogy öröm vagy fájdalom vár rám. És mindezt csak ma tehetem meg. Tudván azt, hogy mindezt önmagamért teszem. Az ilyen megmérettetések megoldása után születik meg a felnőtt férfi meg a felnőtt nő.” (részlet Dr. Csernus Imre A kiút című könyvéből)
Szerző: Somogyi Erika
Fontos információ:
- Jelen blogbejegyzés nem nélkülözi a szakirodalom alapos ismeretét.
- A blogban megjelenő tartalmak és bejegyzések szerzői jogvédelem alatt állnak, azok Somogyi Erika tulajdonát képezik. Felhasználásuk engedélyköteles.
Felhasznált irodalom:
1. Carver, Charles S. – Sheier, Michael F. : Személyiségpszichológia (Osiris Kiadó, Budapest, 1998.)
2. Popper Péter: Lélekrágcsálók (Kulcslyuk Kiadó, Budapest, 2010.)