Amikor először találkozunk a mesék által a királyfival és a királylánnyal, akkor még mindannyian elhisszük, hogy léteznek ők, hogy velünk is megtörténhet, ami velük, s minden kapcsolat magában hordozza a boldogság állandóságát. Hisszük, mert nem tudjuk, hogy mi az, miként viselkedjünk önmagunkkal és persze másokkal. Hisszük, mert kevesen tanítják, s kevés az olyan mint, mely mutatná a hogyan-t, a szeretet fontosságát és módját.
Sőt, ahogy azt Márai Sándor megírta Az Igazi című regényében: „Mondd csak, miért nem tanítják a férfiak és a nők egymáshoz való viszonyát az iskolákban? Egészen komolyan kérdezem ezt, nem tréfálok. Végre is, legalább olyan fontos ez, mint hazánk hegy- és vízrajza, vagy a helyes társalgás alapszabályai. Legalább annyira ezen múlik az emberek lelki nyugalma, mint a becsületen vagy a helyesíráson. Nem gondolok én semmilyen frivol tantárgyra…Arra gondolok, hogy értelmes emberek, költők, orvosok, idejében beszéljenek az emberekhez az örömről, a férfiak és a nők együttélésének emberi lehetőségeiről…Tehát nem a „nemi életről”, hanem az örömről, a türelemről, a szerénységről, a kielégülésről…”
Jelen blogbejegyzésemmel nem célom a fejlődéslélektan vagy éppen a szociálpszichológia bemutatása az egyén életére vetítve (kevés is lenne hozzá az idő és a hely), a miértek és okok keresése, sőt, kihagynám az érzelmi intelligencia jelentőségét, vagy éppen a szerepek fontosságát – mindazt, ami nélkülözhetetlen lehet ahhoz, hogy bármelyikünk is alkalmassá váljon egy kapcsolat kialakítására és fenntartására. Inkább fel szeretném hívni a figyelmet azokra a hibákra, melyek párkapcsolati konfliktusokat okoz(hat)nak.
1. Az önismeret hiánya
Már a választást erősen meghatározzák többek között az azonosságok és különbözőségek, a menekülés élethelyzetből, az érdekek stb., sőt, a félelem is. Ezek tényezők, melyek a szerelem illúzióját keltik s melyek elhitetik az illetővel, hogy ő párkapcsolatban fog élni. Miközben az okok között megtalálhatjuk a szülői nyomást, a barátnő sikeres életét („nehogy már lemaradjak én is„), az anyagiakat (a jobb és biztonságosabb élet reménye), vagy éppen a függőséget (mert egyedül egyébként képtelen lenne élni), sőt, a társadalmi elvárás is magasan vezeti a „miért őt választottam” ranglistát. Belemennek sokan úgy, hogy a másik féltől várják a megoldást, életük pozitív alakulását. Ám ez csupán azt a helyzetet eredményezi – Csernus Imre megfogalmazásában -, hogy „a két gyerek kézen fogva megy”. Hol vagy, szerelem?
Az első negatív helyzetben, történésben hajlamossá válnak aztán a felek a másikat hibáztatni, okolni. Mindez éveken, sőt, évtizedeken át tarthat, kialakítva a jól begyakorolt játszmákat, melyek egy idő után összetartó kapocsként működtetik a kapcsolatot. Erre tipikus példa az, amikor egy baráti összejövetelnél vagy a vasárnapi ebédnél mindenki tudja, hogy melyik szó után mi következik, az egyik fél miként fog reagálni a másikra. Ez az ő játszmájuk.
Az önismeret hiányából fakad az is például, hogy valaki külső embertől (szeretőtől) várja a segítséget, a mindennapok könnyebbségét, vagy azt, hogy aztán menekülhessen tovább, máshoz. Nem beszélve arról, amikor bármelyik fél összetéveszti a szerepeket és válik például a nő az anyjává a férfinek. Ilyenkor a következő mondatok a gyakoriak: „Hol voltál?” Miért nem hívtál? „Nem engedem meg azt, hogy…„
Az önismerettel vállalom a felelősséget magamért, és a kapcsolat 50%-át, pontosabban szólva annak minden örömét és bánatát – fele arányban – magaménak vallom. Az önismeret fejleszthető. 🙂 Szabadabbá válhat a párkapcsolati választás, maga a kapcsolat minőségét is magasabb szintre emeli, illetve az egyén érzelem-, gondolat- és viselkedésmintáját is. 🙂
2. Mi- és én tudat
Egy kapcsolat elvileg folyamatosan fejlődik, változik. Ezért a kezdeti fellángolásban ki kell alakulnia a szimbiózisnak, az „egyek vagyunk” érzésnek. Ezt hívja a szakirodalom MI-tudatnak. A pozitív érzések intenzívek, a közös élmények a fontosak. Amennyiben függőség alakul ki, az két irányba is alakíthatja a kapcsolat sorsát: vagy erős lesz a kapocs a két ember között és mindenhova együtt mennek, mindent együtt csinálnak (megszűnik a szabad tér, az Én, kialakul a függőség), vagy elindul a harc a saját fontosságérzetért, és mintha egy brazil szappanoperában lennénk: „ma még nem mondtad, akkor már nem is szeretsz?”.
A következő szakaszban az egyénnek újra kell élnie az ÉN-tudatot, a különbözőségek válnak meghatározóvá. Jó esetben ez konstruktív konfliktusokban merül ki, és az elfogadást biztosítja. Ám rosszabb esetben felnagyítja a felek közötti különbséget és jönnek a megszokottnak hitt mondatok: „hogy lehetsz ilyen…„, illetve a baráti körben megsokasodnak a panaszkodások, a „nem ilyen volt, amikor megismertem” mondatok. Itt azonban nem történt más, mint kipukkadt a rózsaszín lufi, esetleg nem az én akaratom érvényesült, elillant a „majd én megváltoztatom” illúzió.
A harmadik szakaszban az ŐK lesznek a fontosak, azaz karrier, munka, társaság. Jól jelzi ennek a szakasznak a krízisét az, amikor például egyik fél jobban igényli a közelséget, de a másik elfoglaltság, munka miatt nem tud figyelni úgy a másikra (az már más kérdés, ha nem akar…). Egyszerűen elfárad. Jön a követelőzés, a „neked sosincs rám időt” mondatok. A sok sérelem, sértődés azonban a kapcsolatot veszélybe sodorhatja. Itt van az a pont, mely ismét csak az önismeretet igényli, illetve felhívja a figyelmet a saját életút kialakítására – hogy mindenkinek legyen meg a maga „dolga”.
A negyedik szakaszban aztán TE lesz a fontos, amikor a párok kialakították saját és közös életüket is. Nincsenek elvárások, nincsenek hisztik, hanem maximálisan dübörög a szeretet és az elfogadás. Látszik a két emberen, hogy szeretik és tisztelik egymást.
3. A változás
A változás szükségszerű, a fejlődés fontos. Ám párkapcsolati konfliktust többek között az is okozhat, ha csupán az egyik fél változik, a másik pedig valahol az úton elmarad. Elmarad, mert egyrészről önmagáért sem tesz semmit, a kapcsolatot tényszerűnek kezeli (hiszen már meg van), ugyanazokat a hibákat elköveti, mint rég (miközben a másikét felerősíti és hangoztatja), elkényelmesedik, és abban a hitben ringatja magát, hogy egy kapcsolatnak ugyanolyannak kell lennie, mint volt.
Amennyiben a lemaradt fél nem ismeri fel mindezt, és nem alakul ki benne az igény a fejlődésre, akkor jönnek a konfliktusok, a jól ismert mondatok „anyád megbolondult, mindenféle flancot felvesz és eljárogat a barátnőivel..”, okozva ezzel bűntudatot az elindultnak, mely visszaveti őt a fejlődésben. Nem utolsó sorban ez a kapcsolat halálát is okozhatja.
4. Kommunikáció
Egy párkapcsolatban a legfontosabb, hogy tudjak és merjek beszélni – az érzéseimről, a vágyaimról, a gondolataimról. Akkor, ha megbántva érzem magam, ha hibáztam, ha öröm ért, ha szeretnék valamit – egy szóval: bármikor. Mondani, hogy a másik is értse. És megtanulni hallgatni, hogy én értsem őt.
(a korábbi blogbejegyzést, a Szó – pár – baj – t javaslom olvasásra!)
5. Félelem
Mindenki fél. Eredendően bennünk van a félelem szaga, súlya. Egy párkapcsolatban mindkét fél félhet: helyzettől, új dolgoktól, szavaktól, személyektől – bármitől. A társadalom azt közvetíti, hogy a nő az érzelem, a férfi az agy. Bele gondolt abba Ön, kedves olvasó, hogy a férfi számára ez a szerep megterhelő lehet? Hogy beszélni akar az érzéseiről, de nem mer vagy nincs eszköze és nem tud? Pedig ő is félhet…úgy, ahogy Ön?!
Mi lenne, ha tudatosan, napi szinten adnának maguknak akár csak pár percet, hogy fejlesszék a kimondást, az érzelmi intelligenciát, hogy megadják egymásnak azt az időt és teret, amikor őszintén beszélgethetnek? Vagy mi lenne, ha az aktuális, a másik fél számára krízist jelentő helyzetben megkérdezné, hogy mitől fél és mit tehet érte? Esetleg a kapcsolat alakulásában azért nem történik látszólag semmi, mert mindketten félnek? Elmondták? Kimondták?
Vagy éppen olyantól félnek, mely a jövőben bekövetkezhet? Tudja, hogy én erre mit szoktam mondani? Figyeljen! „Vakarózunk, amikor viszket„. .) Hiszen az aktuális napért, óráért, pillanatért tehetek csak – tehetem szebbé, jobbá. Hát, hajrá!
+ 1. A tisztelet
Szinte minden elméletalkotó vagy ismert szakember elmondja, hogy a tisztelet hiánya a kapcsolat végét jelzi. A tisztelet a párkapcsolatban azt jelenti, hogy egyenrangú partnerként kezeljük egymást, elfogadom őt olyannak, amilyen, és ő is engem. Amennyiben egy csöppnyi sérelem, negatív gondolat is felmerül bármelyik félben, akkor célszerűnek tartom önvizsgálattal kideríteni ennek eredetét, megvizsgálni a saját érzést – azt, hogy ez miért alakult ki, illetve megbeszélni, hogy ne ballasztként működjön és okozzon a továbbiakban gondot.
Szendi Gábor írja egy cikkében azt, hogy „sokan beleesünk abba a hibába, hogy hanyatló kapcsolatunkért a párunkat hibáztatjuk. Pedig ha ráébredünk, hogy a másik csak egy tükör, és megértjük, mi az, amiben változnunk kellene, a házasság nem csapda lesz, hanem lehetőség a fejlődésre.”
Egy párkapcsolat a nevében hordozza jelentőségét: PÁR-KAPCSOLAT. Te és én. Együtt. Érdemes figyelni önmagunkra, a párunkra, arra, hogy ez egész a mi történetünk, rólunk szól, értünk van. Mi vagyunk a felelősök azért, hogy miként alakul, mi történik benne, hogyan érezzük magunkat. Hát, akkor tegyük már meg azt a szívességet, hogy odafigyelünk egymásra, hogy megtanulunk szeretni, és a jól működés érdekében a fejlődést választjuk – elsősorban a magunkét.
Amennyiben pedig nem történik változás a kapcsolatban, semmilyen előremozdulás nincs, megszűnik az egymás támogatása és az odafigyelés, akkor engedjük meg a másiknak is azt az esélyt, hogy máshol, mással boldogabban éljen.
Eckhart Tolle idézetével zárnám ezt a blogbejegyzést: „Hagyd abba önmagad és partnered bírálgatását! A legnagyobb mértékben azzal mozdíthatod elő kapcsolatod megváltozását, ha a társadat teljesen olyannak fogadod el, amilyen, anélkül, hogy megpróbálnád őt kritizálni vagy megváltoztatni.”
Szerző: Somogyi Erika HR tanácsadó
Fontos információ:
Jelen blogbejegyzés nem nélkülözi a szakirodalom alapos ismeretét, valamint a blogban megjelenő tartalmak és bejegyzések szerzői jogvédelem alatt állnak, azok Somogyi Erika tulajdonát képezik. Felhasználásuk engedélyköteles.
Felhasznált irodalom:
1. Márai Sándor (1941.): Az Igazi (Helikon Kiadó, 2016.)
2. Szendi Gábor: A tükörképem a párom (Megjelent a Nők lapja internetes oldalán 2013. június 13-án)
2. Tolle, Eckhart: A most hatalma (Édesvíz Kiadó, 2014.)
2016-07-22 |
Blog