Sokszínűségeinkből adódnak különféle helyzetek a munkahelyen, amelyek egy idő után már megszokottként és bizony elfogadottként vannak jelen. Mert pontosan tudod, hogy ki lesz az például, aki soha nem szól semmit az értekezleten, ki az, aki kapható arra, hogy szidjátok a rendszert vagy ki az, akire minden körülmények között számíthatsz. Kialakul az a közeg, amely óhatatlanul is pozícionál téged valahova és amely játszmákba sodorja a résztvevőket mindennapi szinten.

A játszma tudattalan késztetés, rejtett tranzakciók sorozat, ahol a legfőbb cél az, hogy amit szeretnénk, azt megkapjuk, azaz mindenképpen nyereséggel záruljon számunkra a szituáció, még annak árán is, hogy a másik fél vesztes pozícióba kerül. A hangsúly az ismétlődésen van, ezért forgatókönyv jellege van, hiszen pontosan tudod, hogy kitől mit várhatsz, mire hogyan fog reagálni.

Berne szerint háromféle én-állapotunk van (Szülő, Felnőtt és Gyermek), amely meghatározza kapcsolatainkat, a viszonyulásainkat, azt, ahogyan kommunikálunk és reagálunk egymásra, és ezek kiegészítő jelleggel működnek. A nehézség ott van, amikor kereszteződnek az én-állapotok, hiszen az egyensúly felborul. Gondolj csak arra, amikor visszakérdezel valamit, mert nem értetted, amit a másik ember mond, ám ő indulatosan, téged minősítve reagál – azaz nem úgy, ahogy a helyzet megkívánná.

A számtalan játszmafajta- és helyzet mellett a munkahelyünkön különböző típusokat is megtalálunk. Ezekből gyűjtöttem össze 8 típust, amelyek talán a legjellemzőbbek és neveztem el annak, ahogy azt én tapasztaltam. Íme:

1. Az áldozat a kifogások tömkelegét hordozza magában, hiszen felvetsz egy problémát, amit sürgősen meg kellene oldani és érkeznek is rá az ötletek, javaslatok, ám valaki elindítja azt a gondolatot, hogy mennyi akadálya lehet a megoldásnak. Ennek pedig az az egyenes következménye, hogy minden marad a régiben, a probléma megkapja a megoldhatatlan címkét. Vagy például amikor valakinek mondom, hogy egy új szakma elsajátításhoz szakmát kéne tanulni, akkor bedobja, hogy ő munka után annyira fáradt, hogy már nem találna rá időt. Ennek a játszmának tulajdonképpen csak annyi az előnye, hogy a résztvevők kipanaszkodták magukat, és így tölti be a megszokás szerepét és semmi soha nem fog változni.
2. A művész mindig ügyel arra, hogy közönség előtt szerepelhessen, legyen valaki, aki hallja, látja őt, aki előtt produkálhatja magát. A valóságban azonban nem ilyen, csak a színpadon játssza meg magát. Hiszen ő mindent megtett már és te is láthatod, hogy megpróbált már egy csomó dolgot, de senki nem hallgat rá. Teszi mindezt nagy hanggal, pátosszal, hogy még jobban hangsúlyozza önmaga szerepét.
3. A bűnbak az, aki átengedi az irányítást olyan helyzetekben, amelyekkel egyébként ő nem bír vagy nem tud bennük dönteni (de ezt nyilván nem mondja el) és te leszel a hibás, ha valami nem úgy sül el, ahogy lennie kellett volna. Mert te mondtad, te tetted és te akartad, és látod, mi lett belőle. Gondolj csak arra, amikor valaki kikéri például a véleményed arról, hogy milyen filmet nézzen meg a moziban, te elmondod, ő elmegy, majd közli veled, hogy soha többet nem hallgat rád, mert a filmet nem bírta végignézni.
4. Az agresszív az elején csendben van, látszólag teszi a dolgát. Te gőzerővel dolgozol, mégis ő elkezd a hátad mögött kialakítani rólad egy olyan képet, mely szerint te egy olyan ember vagy, aki nem segít és nem dolgozik. Amikor pedig véletlen tisztázásra kerül a sor, akkor csendben van (hiszen a dolgát már elvégezte) és végig nézi, ahogy te megkapod a lecseszést, mert veled nem lehet együtt dolgozni.
5. A pletykás a nevét nem hazudtolja meg, bárhol és bárkiről ontja az infókat. Amikor te nem vagy ott, akkor rólad beszél, ha a főnök nincs ott, akkor róla. Ám eljön az a pont, amikor szembesítésre vagy felelősségvonásra kerül a sor, és akkor ő eljátssza azt, hogy te értetted őt félre és ő csak jót akart az információval.
6. A passzív-agresszív ismeri a gyenge pontodat, ezért pontosan tudja, hogy mivel tud olyan helyzetbe hozni, ami után azt érzed, hogy nem vagy jó semmire. És ha nincs konkrét helyzet, akkor kialakítja azt, azaz szabotálja a körülményeket. Például te sokat dolgozol, nem veszel részt a munkahelyi klikkes összejöveteleken (tudod, a cigiszünetben mindig van téma), így te leszel az, akivel soha semmit nem lehet megbeszélni vagy rád nyomják a libling bélyegét.
7. A sumák is a gyenge pontra utazik, de főleg azért, mert nem bír veled, hiszen szakmailag és/vagy emberileg érezhetően magasabb szinten vagy nála (amit nyilván ő nem ismer el). Ő az, aki ellopja az ötletedet, amit vagy burkoltan tesz (egyszer csak szembesülsz vele) vagy nyíltan. Mondok ez utóbbira példát: te feldobsz egy ötletet az értekezleten, ő megtámogat abban, hogy igazad van, ám ő még rátesz egy lapáttal. Amivel ugyan nem mond új dolgot, csak hangzatosabb. Te pedig végignézed azt, hogy megdicsérik, hogy milyen jót mondott.
8. A segítőkészt talán őt a legnehezebb felismerni, hiszen folyamatosan készenlétben áll és azt várja, mikor léphet fel megmentőként. Segít akkor is és megteszi előbb a hallott problémára a lépést, amikor te nem kéred. Amennyiben szólsz érte, ő gyakran mondja azt, hogy ő csak jót akart. Így aztán a többi vigasztalja, magasztalja, te pedig ott maradsz a hálátlan kutya pozíciójában. Miközben ő csak önigazolást akar másoktól önmagára vonatkozóan.

Bármennyire is tagadjuk, ez bizony jelen van a mindennapjainkban, hiszen így szocializálódtunk. Ezért önmagában tiszta típus nincs is, csak olyan, amit adott kommunikációs helyzetben bedob valaki és alkalmazza azt. És ez lehet akár az összes a felsoroltak közül akár egyetlen napon is, és ugyanattól az embertől.

A játszmáknak végtelen a tárháza és számtalan előfordulási módja van, ezért óriási szerepe van a megoldásban a felismerésnek. Gondolj arra, amikor megkérdőjelezed magad („talán nem kellett volna mondani”, „de hülye vagyok, ezt is elcsesztem), amikor rosszul érzed magad egy-egy szituáció után, amikor a döbbenethez szóhoz sem jutsz stb. Meg kell tanulni reagálni ezekre a helyzetekre, kommunikálni bennük, ahogy azt is, hogyan húzd meg a saját határaidat.

Berne szerint az autonómia kialakítása a legfontosabb, mely magában foglalja a tudatosságot, az őszinteséget és azt is, hogy választási lehetőségünk van a reagálási módokkal, amelyekkel megtörhetők az újraismétlődések.

Kommunikációs tréningemen ezt is gyakoroljuk, mely tartalmaz érzelmi intelligencia elemeket is, illetve a megküzdési technikák tréningemen a másfajta viszonyulást alakítunk ki a résztvevőkben. Mert mindenkit a munkahelyen nem fogsz tudni rávenni a megfelelő kommunikációra, csak te válhatsz alkalmassá a történések kezelésére, megoldására.

Szerző: Somogyi Erika HR tanácsadó

Fontos információ:

1. Jelen blogbejegyzés nem nélkülözi a szakirodalom alapos ismeretét.
2. A blogban megjelenő tartalmak és bejegyzések szerzői jogvédelem alatt állnak, azok Somogyi Erika tulajdonát képezik. Felhasználásuk engedélyköteles, másolásuk és reprodukálásuk tilos.

Felhasznált irodalom:

1. Berne, Eric (1964.): Emberi játszmák (Háttér Kiadó Kft., 2002.)