Mindennapjaink szerves része a konfliktus, amelyre sokféleképpen reagálunk. A szakirodalom alapvetően öt stílust különböztet meg attól függően, ahogyan viselkedünk a konfliktushelyzetekben. A versengő típus a saját szándékait igyekszik érvényesíteni, az alkalmazkodó önfeláldozásba megy át, míg az elkerülő nem követi közvetlen sem saját, sem pedig a másik személy szándékát, így válik befolyásolhatóvá. A kompromisszumkereső a mindkét fél számára előnyös megoldásra törekszik, de a problémát nem tárja fel mélységekig, míg a problémamegoldónak az a törekvése, hogy együtt dolgozzon a másikkal, miközben önérvényesítése erős marad.

Ám a hétköznapokban kevésbé tudatosul működésünk, ezért van, hogy például hallgatunk, kiabálunk, veszekedünk, irigykedünk, felcsattanunk, megbeszéljük, a másikat hibáztatjuk vagy éppen szégyenünkben elkullogunk. Talán a csend mellett a leggyakoribb hiba az, hogy megsértődünk és elfordulunk a másik ember elől, mert olyat mondott, ami nekünk nem tetszett vagy amire nem tudtunk reflektálni. Így marad minden a régiben és elvagyunk a haraggal, az élménnyel magunkban.

Amikor a sértődésről írok, akkor kikerülhetetlen Eric Berne (1962.) elmélete is, aki azt állította, hogy minden kommunikációnkban valamelyik én-állapotunk jut kifejezésre, amely sajátossága révén felismerhető és értelmezhető. Az egyik én-állapotunk a Gyermeki-én, amely egyszerre lehet alkalmazkodó és lázadó, tud örülni és kíváncsi, és bizony tud dacos is lenni, kritikus és sértődékeny is. Tartalmazza mindazokat az érzéseket és mintákat, amelyeket gyermekkorunkban éltünk át.

Ez az én-állapot felel azért is, hogy játszmákba bonyolódunk, ahol az a cél, hogy győzzünk, miénk legyen az utolsó szó, és bizony ő felel azért is, amikor manipulálunk, érzelmi zsarolásba kezdünk, hogy megszerezzük azt, amire szükségünk van. A sértődött ember egyszerűen azt éli meg, hogy valamit elveszített, vagy egy bizonyos értékét köti össze az eseménnyel. Elég, ha nem dicsérted meg a főztjét, ha nem adsz neki igazat, ha késel, ha nem minden az ő merev szabályrendszere szerint alakul. Ezért felnagyítja a problémát és azon pörög még sok idő után is, vagy számon kéri tőled a történések alakulását és áttolja a felelősséget rád, hiszen miattad alakult minden így.

Gondolj csak arra, hogy konfliktushelyzetben találod magad szembe a sértődött emberrel, akkor még a testtartása is jelzi, hogy haragszik rád, mert te, a bűnös nem fogadtál neki szót vagy nem az történt, amit ő akart. Még azt is látom magam előtt, ahogy a száját összezárja, a karjait keresztbe fonja, elfordul tőled, nem szól hozzád. Tulajdonképpen pozicionálja magát, hogy ki a jobb, ki a hibás és kinek kell bocsánatot kérnie.

Az igazi nehézség valójában az, hogy olyan valamit szeretne elérni, ami egy hiányból keletkezett, aminek a gyökere sok évvel, évtizeddel korábbi, és amitől függővé teszi önértékelését. A sértődéskor látszólag itt van, a jelenlegi világban, hiszen most történt meg vele, de valójában előző, régi sérülés miatt ilyen a reakciója. Egy olyan mintát követ, amely a gyermekkorhoz köthető, ahol azt tanulta meg, hogy így kell reagálni, viselkedni konfliktushelyzetekben.

Mi a megoldás, ha konfliktushelyzetben találkozol a sértődöttel vagy éppen te magad vagy az? Amennyiben veled szemben játssza a sértődöttet, neked meg kell értened, hogy ő nem áll készen, hiszen felnőtt testben egy kb. két éves gyermek áll veled szemben, és ahogy kezeled a gyermeked hisztijét, ugyanúgy kell az övét is. És ha te vagy a sértődött, akkor a sérüléseidet kell meggyógyítani, hiszen a jelenben vársz el olyat másoktól, amiről ők nem tehetnek, hiszen nem náluk keletkezett a hiányod.

Utóhang: tapasztalatom szerint a tudatosság és tanulás nagyban elősegíti ennek a helyzetnek a megoldását, hiszen a viszonyulást, a reagálást meg lehet változtatni a hatékony kommunikáció elemeivel, érzelmi intelligencia fejlesztésével. Ezt gyakoroljuk például kétszemélyes tanácsadás során és tréningen is, ahol alaposan kielemezzük az okokat és a megoldásokat is. Mert a sértődés vagy az arra való reakció soha nem változik önmagában, csakis egy folyamat eredményeként.

Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy például egy céges, kizárólag a kommunikációra és/vagy együttműködésre fókuszáló tréning az egyéni különbözőségek és tapasztalatok megélése miatt önmagában soha nem hoz változást, hiszen az alapok hiányoznak, míg a valódi fejlesztési irány igen. Képzőként ez is a feladatom immár 23 éve.

Szerző: Somogyi Erika HR tanácsadó

Fontos információk:

1. Jelen blogbejegyzés nem nélkülözi a szakirodalom alapos ismeretét.
2. A blogban megjelenő tartalmak és bejegyzések szerzői jogvédelem alatt állnak, azok Somogyi Erika tulajdonát képezik. Felhasználásuk engedélyköteles, másolásuk és reprodukálásuk tilos.