A változás szóról a legtöbb embernek a gyomra összeszorul, hiszen valami más lesz, a megszokott dolgok átalakulnak, megváltoznak a viszonyok; újfajta hozzáállás, értékrend vagy éppen kapcsolatrendszer születik. Érzi emberünk, hogy itt az ideje, át is adná a helyét a fejlődésnek, ám valami mégis visszahúzza. Így maradnak az üres szavak és gonosz tettek, az érdekel gombok eseményekben, a kukkolás, a görcsös ragaszkodás az aranyat tojó tyúkhoz, kapcsolathoz és pozícióhoz, és azok a bizonyos, elcsépelt közhelyes mondatok: „ennyi pénzért én is megmondanám, „már megint hova mész, minek az neked”, „miért is adnék ki pénzt azért, hogy tanuljak”, „nem vagyok én hülye, hogy szakemberhez forduljak” stb.

Korábban írtam már arról blogbejegyzést, hogy miért nem változtatunk, sőt, napi szinten mutatom a közösségi oldalon azokat a helyzeteket, mondatokat, amelyek változásért kiáltanak, amelyek jelzik: nem megy tovább új ismeret nélkül. Most mégis arra vállalkozom, hogy leírom, miért fontos az, hogy változtass, fejlődj, tanulj, hiszen legtöbbször a felismerés marad el, az, hogy nekem erre szükségem van. Miért? Mutatom:

1. Minden változást negatív élmény előz meg; gondolj csak arra, hogy sok a konfliktusod, vagy egy helyben topogsz évek óta, hogy nem mersz munkahelyet váltani, eltűrőd akár napi szinten azt, hogy aláznak, minősítenek. Nem érzed jól magad a bőrödben, érzed, feszít, a gondolataid is ekörül forognak, mégis inkább összeszorítod a fogad, és teszed a dolgod. Kérdezed másoktól, hogy „te mit csinálnál az én helyemben”, vagy nyugtatod magad „nem tudok mást tenni”, így aztán minden marad a régiben. Mert a válasz soha nem lesz elég jó. Ugyanis amivel létrehoztad  a jelenlegi helyzeted, azt ugyanazzal a gondolkodásmóddal, érzésekkel (ismeret nélkül) nem lehet megoldani.
2. Nézegeted más – látszólagos – életét a közösségi oldalon, és kritizálsz, minősítesz, bosszankodsz, miközben nem történik más, mint magadat hasonlítgatod (ismeret nélkül) másokhoz. Miközben nem tudod, hogyan él, valójában mit érez, ám posztjai, lájkjai alapján döntesz akár a reggeli érzésedről, sőt, a munkavégzésed is majd a hangulatod fogja meghatározni, és mással majd veszekedsz azon, hogy ti miért nem így éltek. Egy valamire nem figyelsz: magadra. Hogy te mit tettél a saját életedért, hogy hol tartasz, hogy vajon a saját életedet éled-e, hogy megvalósítottad-e az álmaid, hogy a saját fokmérőd alapján merre tartasz. Az örök igazságot feleded, miközben az létezik: változás csak változással érhető el.
3. Nincs eszközöd, technikád, módszered egy-egy helyzet megoldására (félelem leküzdésére, konfliktusok oldására, döntések meghozatalára stb. – mert senki nem tanított meg rá), így inkább azokhoz nyúlsz, ami eddig bevált: dicsekszel a gyereked eredményeivel, manipulálsz, taktikázol, lenyúlod más gondolatait, meggyőzöl másokat fondorlatos módon arról, hogy te jó vagy, vagy éppen csendben maradsz, vagy jó adag hisztivel eléred a célod. Úgy érzékeled, hogy haladtál (felépült a házad, a család még mindig együtt van, a fizetésed megkapod, az üzlet is megy stb.), miközben alapvetően semmi nem történt, személyiségbeli változás nem történt, az önismereted nem bővült.
4. Tönkreteszed a környezeted. Megfagyasztasz magad körül mindent, elmaradnak a mosolyok, a közös összejövetelek a munkahelyeden, a gyermeked csak azért tanul, mert egyébként te nem lennél rá büszke, és akkor nem lenne mit kirakni a közösségi oldalra, vagy beszélni a családi összejöveteleken, magadhoz láncolod a partnered (mert a  számlákat ki kell fizetni, a gyerekeket fel kell nevelni, meg egyébként is mit szólnának mások), miközben jó ideje társas magányban éltek.

Nem tudod, hogy meddig van időd, ennek ellenére úgy élsz, mintha sose érne véget az életed. Nem tudod azt sem, hogy milyen helyzet elé kerülsz majd, mit kell majd megoldanod. Arra sem vagy felkészülve, hogy életed folyamán a különböző életciklusokban te magad hogyan változol, és az majd mit eredményez a mindennapjaidban. És azt sem tudhatod, hogy az, ami ma a tiéd (vagy annak érzed), vajon egy hét múlva is veled lesz-e.

Minden egyes történés kérdéseket vet fel bennünk – sokfélét. Van, hogy megtaláljuk a választ, van, hogy másokra mutogatunk ujjal, aztán másnap továbblépünk, mintha misem történt volna, vagy éppen kitöltjük másokon saját meg nem élt vágyainkat. A válasz mindig ott van a legfontosabb kérdésre: hogyan. Már csak az a kérdés: mikor. Mert ha most, ebben a pillanatban véget érne az életed, vajon mit sajnálnál legjobban.

Szerző: Somogyi Erika HR tanácsadó

Fontos információk:

1. Jelen blogbejegyzés nem nélkülözi a szakirodalom alapos ismeretét.
2. A blogban megjelenő tartalmak és bejegyzések szerzői jogvédelem alatt állnak, azok Somogyi Erika tulajdonát képezik. Felhasználásuk engedélyköteles.