A konfliktusok az életünk minden területén jelentkeznek, akár napi szinten is, magánéletünkben és munkahelyünkön egyaránt. Konfrontálódunk az utcán, a boltban, az otthonunkban, az értekezleten, egy projektben – bárhol, ahol jelen vagyunk, és ahol érdekeink, érvényeink, gondolataink kerülhetnek ellentétbe, okozva ezzel összeütközéseket. A szakirodalomban pszichológusok és szociológusok keresik a válaszokat a miértekre; Sigmund Freud például azt vallja, hogy a konfliktusok személyiségünk működését, annak folyamatát jelzik, míg Alfred Adler szerint késztetésből fakad, mely a felsőbbrendűségünk elérését, igazolását jelenti. A szociológus Coser értelmezése szerint az összetartást és együttműködést segíti elő egy csoporton belül, mások szerint evolúciós célt szolgál, míg van olyan elméletalkotó (De Bono, 1985.) is, aki szerint a rugalmatlanság, a merev értékrend és a viselkedési sémák jelenléte a forrása a konfliktusoknak. Az okok között még egyaránt megtalálhatóak hétköznapi szinten az információk hiánya és/vagy félreértelmezése, a negatív érzések,  a félreértések, a helytelen kommunikáció, az aktuális érzelmi állapot, eltérő szerepek és értékek, a felelősségvállalás hiánya, a rosszul rögzült minták stb.

Konfliktusokkal, illetve azok kezelésével foglalkozni kell, hiszen kapcsolatainkat nagyban befolyásolja az, hogy miként állunk hozzá és kezeljük. Sokan azt mondják, hogy a konfliktusok károsak, hatásuk romboló, és szervezeti szinten a rossz vezetés eredménye, és jobb nem foglalkozni velük, valamint továbbra is úgy kell kezelni őket, mintha semmi sem történt. Mások szerint kellenek a konfliktusok, hiszen tisztázzák a félreértéseket, elősegítik a változásokat, illetve egy kapcsolat más szintre helyeződhet; a véleményünket vállalva, inkább előre mozdítjuk a dolgokat, semmint hátra. 

Vannak, akik versengenek, saját szándékaikat érvényesítik, fontos, hogy mindig nekik legyen igazuk, és övék legyen az utolsó szó, míg mások bizonyos fokú önfeláldozással és a másik szempontjainak (látszólagos) elfogadásával alkalmazkodnak. Aztán vannak az elkerülők, akik nem követik közvetlenül sem saját, sem pedig a másik személy szándékát, és nem működnek együtt. A problémamegoldó törekszik arra, hogy a másik személlyel együtt találjon valamilyen megoldást, míg a kompromisszumkereső egy kérdést ragad meg közvetlenül. Ahányan vagyunk, annyiféleképpen cselekszünk.

A konfliktus szóban eleve benne van egy negatív előjel, az, hogy ebből baj is lehet; számunkra kedvezőtlen helyzetbe kerülhetünk, kiderülhet esetleg tudatlanságunk, pozíciót veszthetünk, kapcsolatot tehetünk tönkre, valamint kiközösíthetnek. Igen, a pakliban ez is benne van, hiszen a viszonyulásaink különbözőek, a motivációnk, az indíttatásunk rejtett, a megoldásokban sosem képeztük magunkat. Mindent teszünk úgy, ahogy eddig, ahogy tanultuk, és ahogy másnál is már bevált. Hiszen ki ne élt volna meg olyan házastársi vitát már, ahol a másik fél elbagatellizálta a félreértést, és másnap, a nagy összeveszést követően mintha mi sem történt volna, viselkedett?  Vagy melyikőnk ne lett volna már részese munkahelyen a kolléga „vetítésének”, amikor mosolyt és jókedvet mutat, mintha minden rendbe lenne, miközben ez csupán egy játszma, egy jól megszokott koreográfia a hibák eltüntetésére? Vajon a szolgáltató szférában dolgozók közül mennyi ember nyelt már azért, mert a vendégnek mindig igaza van? És vajon mennyi fiatalnak és felnőtt gyermeknek van abból elege, hogy a szülő bánatát és tehetetlenségét rajta tölti ki? És vajon milyen érzése van annak a vezetőnek, aki látja dolgozói hiányosságait, a széthúzásokat, ám a változást sürgető munkatársak ellenállnak a fejlődésnek?

Ezek a kérdések jelen vannak életünkben – így vagy úgy, különféle szinteken és színtereken. Kikérjük magunknak, megsértődünk, legyintünk rá és szőnyeg alá söpörjük, mindent megteszünk azért, hogy nekünk legyen igazunk, ügybuzgóan másokkal foglalkozunk, bűntudatot érzünk és rémálmaink vannak – ezek mind azt jelzik, hogy az elfojtott problémák léteznek. 

Alakítanak bennünket, a hozzáállásainkat, az érzéseinket, a viselkedésünket, és aztán okoznak nyilván nagy kibéküléseket, tisztázásokat, összeveszéseket, durcizásokat, klikkesedést stb. – mindazt, ami jelzi, hogy egyrészről nincs a konfliktuskezelésnek kialakult kultúrája, másrészről pedig jócskán önismeret híján vagyunk.

Hogy mi marad ki a legtöbb konfliktuskezelésből? Az egyik tényező a megfelelő kommunikáció; az, hogy magamról beszélek, a saját érzéseimet vállalom, nem pedig a velem szemben álló jelzéseit taglalom, minősítem. A másik tényező az egyén felelősségvállalása: a hiba fel-és beismerése, a változtatás igénye (igyekszem kijavítani a tévedést, és legközelebb már nem követem el), a tudatosság, és a bocsánatkérés. Mindezeket nyilván meg lehet tanulni, hiszen a konfliktuskezelés, mint képesség, fejleszthető és nem mellesleg az érett személyiség jellemzője.

Kedves olvasó! Ön vajon mennyiszer vádolta (ember vagy munka) társát azért, mert az Ön élete úgy alakult, ahogy? Ön vajon hányszor vezette vissza az ellentétük okát a másik fél tulajdonságára, viselkedésére? Ön vajon mit tett azért, hogy a megváltoztathatatlannak tűnő helyzetben, viselkedésben fordulat álljon be? Vajon észreveszi, hogy az éremnek két oldala van, és nem elég a másikban a hibát keresni, hanem ugyanazt a hibát magában is megvizsgálni? Vajon miért viselkedik úgy a konfliktushelyzetben, ahogy? 

Próbáljon meg ezekre a kérdésekre úgy válaszolni vagy jelenlegi konfliktusát újragondolni, hogy a figyelem önmagán van, és egyes szám első személyben beszél mindarról, ami bántja! És aztán figyelje meg, sőt, írja le, hogy mennyi minden változik ezzel! Mert ezzel Ön, kedves olvasó, elindult az önismeret és az érzelmi intelligencia útján. Hívjon bátran, segítek!

„A konfliktusokban lehetőséget kell látni: felfedezhetem, megismerhetem magam, mindig tudatosítva, hogy éppen mi bánt, és ebből tanulhatok”. (Jorge Bucay)

Szerző: Somogyi Erika HR tanácsadó, grafológus szaktanácsadó

Fontos információk:

1. Jelen blogbejegyzés nem nélkülözi a szakirodalom alapos ismertét.

2. A blogban megjelenő tartalmak és bejegyzések szerzői jogvédelem alatt állnak, azok Somogyi Erika tulajdonát képezik. Felhasználásuk engedélyköteles.

Felhasznált irodalom:

Bucay, Jorge: Nyitott szemmel szeretni (Európa Könyvkiadó, 2012.)

Cseh-Szombathy László: A házastársi konfliktusok szociológiája (Gondolat Könyvkiadó, 1985.)

Coser, Lewis (1967.): A társadalmi konfliktus funkciói (forrás: tankonyvtar.hu)

Dr. Budavári-Takács Ildikó (2011.): A konfliktuskezelés technikái (Szent István Egyetem, Gödöllő)