Sokan szeretnének jó állást, olyan helyet, ahol kamatoztathatják képességeiket, ahol elismerést kaphatnak, és ahol tudásuknak és tapasztalatuknak megfelelő munkát végezhetnek. Pályáznak az álláshirdetésekre, keresik a jó önéletrajz mintáját, készülnek az állásinterjúra, és bizony szomorúan veszik tudomásul, ha pályázati anyagukra még válasz sem érkezik. Nincs visszahívás, nincs lemondás. Vajon hol lehet a hiba? Hiszen mindent igyekeztek megtenni, az álláskereső portálokon naponta jelen vannak, a közösségi csoportokban figyelik a megosztásokat, ám a hőn áhított állásajánlat várat magára.
Nincs konkrét szabály és kőbe vésett írás arról, hogy az álláskeresést hogyan érdemes folytatni, sem arról, hogy a pályázati anyag biztosan meg fog felelni az adott cég, szervezet elvárásainak. Még HR-es szakemberek között is megoszlik a vélemény erről, és a személyi feltétel is nagyban befolyásolja azt. Én mindig azt mondom a hozzám fordulónak, hogy itt nem arra kell fókuszálni, hogy más mit fog majd szólni az anyagához, hanem ő maga tegyen meg mindent azért, hogy esélyt adjon a sikeres pályamódosításhoz, és el tudja mondani magáról azt, hogy adott helyzetben önazonosan viselkedett. Ezt sokszor az elutasítástól való félelem megakadályozza, így az álláskeresés nem csupán egy kutatás, hanem fejlesztés.
A tanácsadás az álláskeresési technikák elsajátítását célozza meg; az önéletrajz elkészítésétől egészen az interjúra való felkészítésig.
Jelenthet többek között:
- önéletrajz és motivációs levél megírását, aktualizálását,
- álláskeresést és/vagy adatbázisokban való eligazodás támogatását,
- egyénre szabott személyiségprofil készítését,
- állásinterjúra való felkészítést,
- sikeres álláskereséshez egyéni fejlesztést.
Díjazás:
Az első konzultáció díja ingyenes/fő/10 perc, és telefonos egyeztetést, beszélgetést jelent. Itt konkretizáljuk, hogy mire is van szükség, és ez mennyi időt vesz igénybe.
Önéletrajz elkészítése: 21.000,- Ft+ÁFA/fő.
Motivációs levél készítése: 18.000, – Ft+ÁFA/fő.
Pályázati anyagok (önéletrajz és motivációs levél) elkészítése: 33.000,- Ft+ÁFA/fő.
Karrier-tanácsadás és álláskeresés komplex (teljes pályakorrekciós tanácsadás és pályázati anyag elkészítése): 65.000,- Ft+ÁFA/fő.
Álláskeresés támogatása (adatbázisokban való megjelenés kialakítása, támogatás): 11.000,- Ft+ÁFA/fő.
Állásinterjúra való felkészítés: 31.000,- Ft+ÁFA/fő/120 perc.
Álláskeresési tanácsadás (pályázati anyagok elkészítése, álláskeresés támogatása, állásinterjúra való felkészítés): 59.000,- Ft+ÁFA/fő
Sürgősségi felár (48 órán belül kell a pályázati anyag és/vagy az interjúra felkészítés): az adott szolgáltatás díjának 50%-a.
FONTOS INFORMÁCIÓK:
A tanácsadás személyesen vagy online történik. Időpontfoglalás a grafoera@gmail.com email címemen, vagy hétköznap 9 és 19 óra között telefonon (0620-2500-594) kérhető. Az emailben küldött időpontajánlatom 12 órán át érvényes, ezután visszajelzés hiányában törlöm.
Személyes és online találkozó esetén is a szolgáltatásom 50%-a előlegként fizetendő. Időpont egyeztetésekor előlegszámlát készítek, melynek kiegyenlítése véglegesíti a tanácsadás idejét. A fennmaradó részt a helyszínen kell megfizetni készpénzben vagy azonnali utalással.
A megbeszélt időpontot 24 órával előtte lehet lemondani. Ellenkező esetben nem áll módomban figyelembe venni azt, a konzultáció díja felszámolásra kerül.
ÚJ SZOLGÁLTATÁS: A Minőségi Munkaerő Program.
Ezt a programot azért hoztam létre, mert HR szakemberként nem csak a szervezet igényeit veszem figyelembe, hanem az egyént is, aki a számára megfelelő állást, munkakört keresi. A program teljes körű HR tanácsadást jelent, ami egyedi a munkaerő piacon, és oltalom alatt áll, ezért a részletekről kizárólag a program résztvevőit tájékoztathatom titoktartási kötelezettség mellett.
- több akarnak lenni egyszerű statisztikánál
- terveik vannak, és bíznak magukban
- értékes a tudásuk, és a minőségre törekszenek
- a fejlődés az életük része
- nem érik be kevesebbel, mint azzal, hogy a legjobbak legyenek saját területükön
Az MM Programban való részvétel: 55.000,- Ft/munkakör