Tutira voltál már úgy, hogy valakivel kettesben teljesen jól elbeszélgettél, aztán megérkezett még valaki, és ő teljes pálfordulatot vett, és onnantól csak pislogtál, hogy most mi a fene történt? Az előbb még egyetértett veled, most meg rajtad élcelődik, és remekül szórakoznak. Te kevésbé.

Vagy ültél már olyan megbeszélésen, ahol senkinek nem volt semmi baja, mindenki bólogatott, aztán a cigiszünetben kiderült, hogy egyébként mindenki szerint hülyeség az egész? Bent egyetlen ember sem szólt. Kint már mindenkinek volt véleménye.

No, itt érdemes elkezdeni beszélgetni a csoportdinamikáról.

Tudom, nem valami csalogató szó, pedig naponta benne vagyunk. A családban, a munkahelyen, a baráti társaságban folyamatosan hatunk egymásra. Figyeljük, kinek mi fér bele, kinek lehet ellentmondani, ki előtt mit lehet mondani, kihez hogyan lehet vagy kell viszonyulni, min nevetnek a többiek, és mi történik azzal, aki szóvá tesz valamit. Aztán idővel kialakul, hogy ki intézkedik, ki békít, ki mondja ki azt, amit a többiek nem mernek, és kire lehet ráhagyni még egy feladatot, mert úgyis megcsinálja, kivel kell vigyázni, ki az, akivel majd úgyis megbeszéled este. És bizony ott van az is, amikor a munkahelyen neked döntened kell arról, hogy felveszed az ő ritmusukat, átveszed a többiek hangnemét és viselkedését vagy kilógsz a sorból.

Ezért van az például, hogy tudod, hogy az értekezleten ki hogyan fog viselkedni, kinek a csípős megjegyzésein fog mindenki nevetni, míg a másiknak már egy hangsúlyt is felrónak. Vagy gondolj csak arra, amikor gyerek voltál és valami rosszaságot tettél, de a szülőd szemein láttad, hogy ez most nagyon betalált, de nem akart cirkuszt, ezért finoman jelezte feléd: majd otthon megbeszéljük.

Játszunk. Szerepeket öltünk magunkra. Ezt a legtöbb esetben nem vesszük észre, csak viselkedünk úgy, ahogy a helyzet megkívánja – mert így egyszerűbb, mert megszoktuk, vagy mert így érhetjük el a célunkat. Alkalmazkodunk, amikor kell, erőteljesebbek vagyunk, amikor lehet, uralkodunk otthon, mert a munkahelyen nem lehet, áldozatként tüntetjük fel magunkat, amikor hiányzik a másik.

Hosszan lehetne sorolni a példákat, ám a tényen nem változtat: megtanuljuk az adott társaság íratlan szabályait is: mi fér bele, mivel lehet elismerést szerezni, és mikor jobb csendben maradni.

Ebből alakul ki egy megszokott működés, amit a reakcióinkkal újra és újra megerősítünk. Ez a csoportdinamika része: ahogyan hatunk egymásra, alakítjuk egymás viselkedését és a közös életünket. És a durva az egészben, hogy akkor is csinálod, amikor ebben már régóta rosszul érzed magad és fáraszt az örökös igazodás.

Popper Péter írta egyszer azt, hogy ha megváltozol, megzavarod a többiek rutinját. Mert ha eddig mindent elvállaltál és egyszer azt mondod, hogy nem, akkor rögtön jön a kérdés: mi van veled? Ha eddig minden poénnak tűnő blődséget vagy negatív kritikát elviseltél, és egyszer csak szólsz, hogy ez neked rosszul esik, akkor könnyen megkapod, hogy nincs humorérzéked és különben is ez csak egy vicc volt. Vagy amikor felszólalsz a munkahelyen, mert úgy érzed, szakmailag rossz irányba haladtok, akkor azt mondják rád: idegbeteg vagy.

Miközben nem történt más, csak változtattál a viselkedéseden egy olyan helyzetben, amikor a többiek számítottak a megszokott reakciódra, és nem tudnak mit kezdeni az új szituval.

Hogy mit érdemes tenni? Én minden kliensemnek azt mondom, hogy figyelje meg magát a helyzetekben, mikor és mi történik, kivel van olyankor, mire hogyan reagál, mit mond ki, és mit tart magában. Mit szeretne valójában, és ehhez képest mit tesz?

Mert a szerepjáték ugyan hatással van a csoportdinamikára, de a megszokott működést meg is lehet törni. Nem kötelező tovább játszanod csak azért, mert a többiek már kiosztották rád a szerepet. És nem kötelező átvenned a körülötted lévők viselkedését sem, csak azért, mert náluk ez a megszokott – a munkahelyen vagy otthon.

Szerző: Somogyi Erika

Fontos információk:

1. Jelen blogbejegyzés nem nélkülözi a szakirodalom alapos ismeretét.
2. A blogban megjelenő tartalmak és bejegyzések szerzői jogvédelem alatt állnak, azok Somogyi Erika tulajdonát képezik. Felhasználásuk engedélyköteles, másolásuk és reprodukálásuk tilos.