Nem csak színház az egész világ - Somogyi Erika

Nem csak színház az egész világ


Új vállalkozásba kezdesz, mert jó ötlet. Másik munkahelyre mész, mert ott jobb lesz, mint a mostaninál volt. Szerinted. Hatalmas lendülettel vágsz bele az új dolgokba, mert most biztosra veszed, hogy ez és itt jó lesz.  Körbeveszed magad hasonló emberekkel, hogy egymást segítsétek, tanulsz különféle technikákat, aztán bizonygatod, hogy milyen jó az új hely. Gyorsan akarsz mindent, hiszen oly sokat vártál már rá, ezért az instant megoldásokkal is beéred; kulcsszavakat mormolsz, az egekig magasztalod tanítódat, aki 60-100 órás képzésen vált (látszat)mesterré, maximálisan hiszel a vonzás törvényében és az önbizalom erejében. Már nem érdekel, hogy mi volt régen, az sem, hogy kiket hagytál hátra, hogyan beszéltél róluk, mert akarod a sikert, a gyors gazdagodást, és meggyőződésed, hogy amit te tudsz, az mindenkinek kell, és fizetni is fognak érte.

Ám az idő telik. A kezdeti örömöt felváltja a bizonytalanság, az arcodra hamis mosoly ül, kizárólag a csapat ereje ad valamiféle magabiztosságot, és közben arra is rájössz, hogy itt sem olyan jó, mint máshol. Morogsz, keresed a hibákat, szerinted is lusták az emberek, és rajtad kívül mindenki más hibásan gondolkodik. Titkon, amikor senki nem látja, bevallod magadnak, hogy bizony a lépésed elhamarkodott volt, a vállalkozásodnak nincs biztos alapja, és a marketingszöveg sem vált be. Akkor is, miért ne sikerülne? Ki az, aki tud neked segíteni? Mit mozgatsz meg azért, hogy rád figyeljenek? És mit tudsz tenni egy olyan világban és közösségi felületen, ami azonnali, ám felületes segítséget kínál, ahol megannyi, színésznek avanzsált játssza a magára erőltetett szerepet?

Nézzük meg, hogy mit tudsz azért tenni, hogy sikeres legyen a pályamódosításod, vagy fel tudj építeni egy vállalkozást!

  1. Döntsél! Ez a lépés az egyik, ami leggyakrabban kimarad, és egy idő után nem látni mást csak egy bizonytalan embert, aki erőlködik, aztán kapkod, majd külső megerősítésekből tartja fenn magát és álarcát. A döntésnek minden esetben arról kell szólnia, hogy készen állsz a feladatra; a munkahelyről nem azért jössz el, mert a kollégáidat utálod, a vállalkozásod nem azért akarod, hogy elsősorban pénzügyi sikereket érj el, hanem azért, mert megszületett benned az igény arra vonatkozóan, hogy a saját életedet éld, és azzal foglalkozz, amit szeretsz. Olyan emberré szeretnél válni, aki meri vállalni saját magát, életét.
  2. Készíts tervet, stratégiát, és jelöld ki a célt, hogy hova szeretnél eljutni! Ez nem csak abban fog neked segíteni, hogy alapokat teremts, hanem abban is, hogy bármilyen nehézség esetén tudj fókuszálni a célodra, vagy tudj változtatni, sőt, elakadás esetén segítséget kérni. Tudd, hogy valójában mit szeretnél, és azt hogyan fogod elérni, hiszen több éves folyamatról beszélünk, nem egyszeri, felkapott, jutalomfalatokkal tűzdelt hakniról.
  3. Ismerd fel, hogy korábban mit hibáztál!  Vajon igaza van a régi munkahelyednek és a volt kollégáidnak, vagy például tényleg tudsz együttműködni? Vajon felismered-e mindazt, ami a te felelősséged? Mi az, amit elrontottál, ami újra és újra ugyanabba a helyzetbe sodor? A felmondásod haragból történik, vagy eljött az ideje, hogy tovább lépj? Lényeges kérdések, hiszen ha nem történik analízis, ha nem javítod ki a rossz mintákat, akkor ugyanolyan emberként mégy tovább, és az új hely, a vállalkozás nem lesz jobb. Miattad.
  4. Tanulj, képezd magad! Jó, kellenek a szakmai dolgok is, a továbbképzések, iskolák, tanfolyamok, például az is, hogyan tudsz eladni, de szükséged lesz készségeid, képességeid fejlesztésére is. Például hogyan oldod meg konfliktusaidat, a problémákat miként fogod kezelni, hogyan fogod elmondani, ha fáj valami stb.? Hogy miért van erre szükség? Hogy emberileg is alkalmassá válj erre a pozícióra!
  5. Alakíts ki magadról reális képet! Ez a legnehezebb, hiszen ez szakember nélkül nem fog menni, miközben a legfontosabb momentumról van szó, arról, ami ma szinte mindenkinél elmarad. Hogy honnan lehet ezt felismerni? Ott van a műmosolyokban, a csoportos szelfikben, a folyamatos képzésekre és előadásokra járkálásban, az önmegerősítés állandó igényében, a félelmet sugárzó testtartásokban, a külcsínben, az elmaradt igazi tettekben. Ugyanis a reális kép tulajdonosa önismerettel rendelkezik, erősségeit és gyengeségeit nem szégyelli, érzelmeit helyesen kezeli; tisztában van azzal, hogy a neve kit takar.

 

A pályamódosítás, a karrierváltás nem megy befektetett munka nélkül. Vannak, akik a felmondásokat úgy írják már, mintha szerelmes levelet küldenének a kedvesnek, és sportot űznek abból, hogy újabb és újabb munkahelyekre mennek, mert éppen úgy tartja kedvük. Megint mások bedőlnek nevenincs, vagy sikeres marketinggel felépített guruknak, akiket lehet sztárolni, és akik hirdetik, hogy a siker titkának a kulcsát ők őrzik, és te is megkaphatod. Fogják a kezed, mondják, hogy mit tegyél, merre lépj, hogyan csináld. Függőséget alakítanak ki benned, sőt, következő szintet javasolnak, elhitetik, hogy ez neked minden esetben kell. És közben te valóban elhiszed, hogy jó az, amit csinálsz, csak éppen nem vagy önazonos. Látszik. Az arcodra van írva.

A mindennapi munka nem játék, amit akkor és ott játszol, ahol és ahogy te akarod. A pályamódosítás sem egy színdarab, amit, ha bemutatottunk, elhagyhatjuk a pódiumot, hanem egy lelkileg is megterhelő helyzet, ahol elengedhetetlen az önmagaddal való szembenézés. Nem cuki vagyok sztorizást jelent mindez, sem azt, hogy utáljunk mindenkit, aki téged valaha bántott, hanem a pokol bugyraiban való elmerülést. Vajon jó vagyok? És képes is leszek rá? Miből fogok megélni? Szükség lesz rám ott is?

Vállalni magad, azt, amiben te régóta hiszel, merni lépni akkor is, ha minden ellened szólni, és tenni akkor is, ha senki nincs veled. Nem akaratból történik mindez, hanem egy belső meggyőződésből, amit rajtad kívül senki nem élhet át. Mert ez a te utad, és csak akkor kapod meg a kérdéseidre a választ, ha azon végig haladsz. Nem lesz vastaps, a fanfárok harsonái is csendben maradnak, csak a függöny lassú ereszkedését látod majd a végén életed egyetlen és megismételhetetlen premierjén.

 

Szerző: Somogyi Erika HR tanácsadó

 

Fontos információk:

  1. Jelen blogbejegyzés nem nélkülözi a szakirodalom alapos ismeretét.
  2. A blogban megjelenő tartalmak és bejegyzések szerzői jogvédelem alatt állnak, azok Somogyi Erika tulajdonát képezik. Felhasználásuk engedélyköteles.
2020-01-12 | Blog

Nem akarsz lemaradni az aktuális tréningekről, információkról?
Iratkozz fel hírlevelemre!

Feliratkozásommal elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.